Karmester, edző és napközi otthon a somogyi Príma jelöltek között

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének somogyi szervezete idén is megszervezi a megyei Prima-díj átadót.

A két évente változó öt fős bizottság idén tíz személyt, illetve szervezetet jelölt. A 2019-es jelöltek:

Gál Laura – énekművész

Major András – karmester

Lőrincz Sándor – újságíró

Prof. Dr. Szakály Sándor – történész

Demeter György – röplabdaedző

Kapos Dynamic SE

Mélyben és Reményben Alapítvány

Fonyódi Múzeumi és Helytörténeti Egyesület

Gyöngyfa Napközi Otthon

Vadvirág Alapítvány

Szavazni a Bajcsy-Zsilinszky utca 50. szám alatt, a VOSZ irodában lehet, személyesen vagy postai úton. Voksunkat elküldhetjük akár email-ben is, a következő címre: somogy.primaszavazas2019@gmail.com. Fontos, hogy egy email címről csak egy szavazatot küldhetünk el.

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron