
Újabb huszonnégy produkció jutott tovább a Fölszállott a páva idei gyerekévadának második felvezető adásából pénteken, köztük a Zselic AMI Ördögcérna csoport (Szenna) és a Zselici Dönögék (Szenna).
A Duna Televízióban sugárzott műsorban a gyerekek ezúttal is négy kategóriában – énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncospárok; néptáncegyüttesek – mérhetik össze a tudásukat. Az előző évekhez hasonlóan 48 produkció áll a Fölszállott a páva színpadára, karácsony előtt pedig kiderül, kik lesznek a kategóriák legjobbjai és ki lesz 2019-ben a nézők kedvence.
A második adásban a táncos szólistákat, táncospárokat és táncegyütteseket láthatták a nézők.
Jövő pénteken már az első élő adást láthatják a Duna Televízió nézői.
ZSELIC AMI ÖRDÖGCÉRNA CSOPORT
„Ugyanolyan kacskaringós lesz az utunk, mint amilyen az ördögcérnának.”
A szennai csoport névadója néptánctanáruk, Cigány Tamás. Fontosnak tartja már most felkészíteni a fiatalokat arra, hogy „az életben, bármit is csináljon az ember, a sikerek és kudarcok váltogatják egymást, ezért is lesz olyan kacskaringós az utunk, akár ez az indás növény”. A vidám csapat életében kiemelt szerepet kap a hagyományőrzés. Betlehemeznek, regölnek, háromkirályt járnak, pünkösdölnek, sőt szüreti felvonulásokon is részt vesznek. A táncot felszabadítónak találják, nem beszélve arról, hogy az ördögcérnás fiúk szerint a néptáncos lányok a legszebbek.
ZSELICI DÖNÖGÉK
„Amikor népzenét hallunk, olyan, mintha egy új élet kezdődne.”
Mit jelent az, hogy dönöge? Sáros kis disznó. Mi az összefüggés a dönögék és a szennai tánccsoport tagjai között? Nos, saját bevallásuk szerint ugyanolyan csintalanok és játékosok, akár a kis malacok, hiszen valahányszor játszanak, mindig összekoszolják szép ruháikat. És hát a név kötelez, főleg esős időben! Elmondásuk szerint ilyenkor nyakig sárosak, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az osztálytermeik előtt hagyott piszkos cipellőik. Még verset is írtak róla, mely így hangzik: „A dönöge azt jelenti kismalac, úgyhogy ezért vagyunk a Dönöge kiscsapat. A táncórát azt szeretjük, de most azért földet túrni elmegyünk.”
Forrás: médiaklikk.hu
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |