Nyílt napok a Kassai völgyben

A szemlélődőnek lehetősége van betekintést nyerni a völgyben folyó munkába.

A bemutató jellegű edzések az évszakokhoz, az éppen aktuális teendőkhöz és a versenyszezonhoz igazodnak. A tagság számára 8:00 órakor, a nézők számára 11:00 órakor kezdődik a program. (Az idén 31 éves a völgy, azóta vannak a nyílt napok. Az időpontjuk fix és soha nem maradnak el, és nem igényelnek előzetes regisztrációt.)

 

Ebédszünetben az idelátogatók Kassai Fogadó étel- és italkínálatából választhatnak.

(A december, január és februári nyílt napok eltérnek a többitől mind a program, mind az ellátás szintjén. Ezeken az alkalmakon nem üzemel a büfé, ezért mindenki hozzon magával ételt-italt, délben a tűz köré ülünk, szalonnát sütünk, beszélgetünk.)

 

14:00 órától Kassai Lajos áll az érdeklődők rendelkezésére .

 

Ugyanebben az időpontban kezdődnek a délutáni íjászedzések, amin a vendégek is részt vehetnek saját felszereléssel és kérhetnek segítséget az íjászat gyakorlásához.

 

A program az esti órákban zárul egy közös megbeszéléssel, amin a tagságon kívül azok is részt vehetnek, akik csatlakozni kívánnak a Kassai Lovasíjász Iskolához és a közösséghez.

 

A nyílt nap egy igazi családi program, de nem egy show műsor. Elsőrendű célja az ismeretterjesztés és gondolatébresztés. A kérdés, amire harminc éve keresi a választ, hogy hogyan tudunk korunknak megfelelő teljesértékű életet élni úgy, hogy közben a lehető legtöbbet megtartsunk őseink kultúrájából.

 

A nyílt nap házirendje:

 

– A szabadon legelő állatok megközelítése tilos és életveszélyes!

– A völgyben dohányozni tilos!

– A völgyben felvételeket készíteni tilos!

– A völgybe kutyát vagy egyéb állatot behozni tilos!

– A Kassai íjjal rendelkezők a biztonság szigorú szabályait betartva egész nap használhatják a számukra kijelölt pályákat.

 

Belépődíj a nyílt napra:

 

– 6 év alatti gyermekeknek ingyenes.

– 6 éves kortól 14 éves korig 1500,- Ft.

– 14 éves kortól 60 éves korig 2000,- Ft.

– 60 év felett 1500,- Ft.

 

Az íjászüzlet a nyílt napok alkalmával délelőtt 8:00-10:00 és délután 13:00-15:00 között nyitva tart, a Kaposmérő Rákóczi u. 122. címen.

 

A program változtatási jogát fenntartjuk!

 

A nyílt napok dátumai 2019-ben:

 

2019. november 2.

2019. december 7.

Időpont: 
2019/11/02 - 11:00
2019/12/07 - 11:00

MAGAZIN

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Állásajánlatok Kaposváron