Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

A Somogy Megyei Kormányhivatal immár hetedik alkalommal csatlakozott az „Összefogás az egészségért, küzdelem a mellrák ellen” országos megmozduláshoz.
A „Kaposvári séta a mellrák ellen” program célja, hogy felhívják a lakosság figyelmét a betegség megelőzésére és a szűrővizsgálat jelentőségére, amellyel az emlőrák még gyógyítható stádiumban észlelhető.
A rendezvényt Szita Károly Kaposvár polgármestere nyitotta meg, aki kiemelte: ennek a sétának a mondanivalója az egészségünk és annak megőrzése, amely a lehető legfontosabb dolog.
Október 1-je a mellrák elleni küzdelem világnapja, kiemelten fontos téma ez mindannyiunk életében – hangsúlyozta a megyei tisztifőorvos. A rendelkezésre álló adatok tükrében elmondható, hogy a megbetegedések aránya fokozatosan emelkedik, több mint 8 ezer új esetet regisztrálnak évente, amely azt jelenti, hogy minden tizenegyedik nő mellében alakul ki rosszindulatú daganat – folytatta a dr. Fadgyas Erzsébet. A Somogy megyére vonatkozó számok kedvezőbb eredményeket mutatnak az országos átlagnál – egészítette ki. Évente több emlőrákot diagnosztizálnak korai stádiumban, ezek még jó eséllyel gyógyíthatóak, így a halálozások aránya is csökkenő tendenciát mutat – emelte ki dr. Fadgyas Erzsébet.
A megnyitót követően az esemény résztvevői együtt sétáltak végig a kaposvári Fő utcán, egészen a Kaposi Mór Oktató Kórházig, ahol a Mammográfiai Központ található.
Forrás: Somogy Megyei Kormányhivatal
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|