Újabb jelentős forgalmirend-változásra kell felkészülniük a Kaposvár belvárosában autózóknak a közlekedési központ építése miatt. Szita Károly polgármester hétfőn tanácskozásra hívta a rendőrség, a mentőszolgálat, a katasztrófavédelem, illetve a taxisok és a Kötél Egyesület képviselőit, hogy együtt beszéljék át a közlekedésmérnökök javaslatait. Az egy órás tárgyalást követően a résztvevők megtalálták azt a megoldást, amely várhatóan a legkisebb kényelmetlenséggel jár majd.
A közlekedési központ megépítése miatt november közepétől 2*2 sávosról 2*1 sávosra szűkül a Noszlopy Gáspár utcai körforgalom és a Petőfi tér közötti útszakasz. Annak érdekében, hogy ne alakuljon ki nagyobb torlódás, a körforgalom felől érkezők számára a Petőfi téren megszűnik a balra kanyarodás lehetősége. A Somogy áruház környékén lévő lakásokat, üzleteket és parkolókat a haladási irány megfordításával a Noszlopy Gáspár utcán, a Városháza utcán és a Teleki utcán keresztül közelíthetik meg az autósok.
Azoknak, akik a vasútállomás felől érkeznek a kereszteződésbe, már előre el kell dönteniük, hogy egyenesen kívánnak-e továbbmenni, vagy be akarnak kanyarodni az Irányi Dániel utcába. A belső sávban csak egyenesen lehet haladni (ez eddig is így volt), a jobboldali sáv azonban bekanyarodik az Irányi utcába.
A közlekedési központ építése miatt a helyi autóbusz-állomáson néhány kocsiállást áthelyeznek, ezek új helyéről hamarosan tájékoztatást ad a város. A gyalogosokat ugyancsak érinti a változás, számukra új járdaszakaszokat jelölnek ki a szakemberek. A megváltozott forgalmi rendet közlekedési táblák, molinók és felfestések jelzik majd. Ahhoz, hogy a közlekedésben ne keletkezzenek nagyobb zavarok, szükség van a sofőrök együttműködésére, figyelmes, körültekintő és udvarias közlekedési moráljára.
A városban zajló beruházások okozta közlekedési helyzetről az utinform.kaposvar.hu oldalon kaphatnak naprakész információt az érdeklődők.
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |