Balaton-átúszás 2026: közel 11 ezren úszták át a Balatont augusztus 1-jén

Kétszeri halasztás után, ideális időjárási körülmények között rendezték meg 2026. augusztus 1-jén a 44. Lidl Balaton-átúszást.

Az ország egyik legnagyobb szabadidős sporteseményére közel 11 ezer nevezés érkezett, a mezőny pedig 1190 magyar településről és 60 országból érkezett a Balatonhoz.

Harmadik időpontban sikerült megrendezni

Az eseményt eredetileg július 18-án tartották volna meg, azonban az időjárás és a Balaton alacsony vízhőmérséklete miatt előbb egy, majd két héttel is el kellett halasztani. A szervezők végül a HungaroMet előrejelzése és a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitánysággal egyeztetve döntöttek úgy, hogy augusztus 1-jén biztonságosan megrendezhető az átúszás.

Több távon is vízbe szállhattak a résztvevők

A klasszikus 5,2 kilométeres távon a résztvevők Révfülöpről Balatonboglárra úsztak át, de idén is lehetett választani a 2,6 kilométeres féltáv, valamint a Yettel Balaton-áthúzás SUP között. A rajtok reggel 7 és 12 óra között zajlottak.

Példátlan biztosítás vigyázott az úszókra

A biztonságra ezúttal is kiemelt figyelmet fordítottak. Az úszófolyosót 150–200 vitorlásból álló hajósor biztosította, emellett három kórházhajó, vízirendészeti és vízimentő motorcsónakok, 60 kajakos és SUP-os segítő, valamint több mint ezer szervező felügyelte a mezőnyt. Az útvonal mentén nagyjából 50 méterenként lehetett megkapaszkodni a vitorlásokban, ahol ivóvíz és szőlőcukor is várta a megpihenő úszókat.

Történelmi pillanatot is hozott az idei Balaton-átúszás

Az idei rendezvény nemcsak a magas részvételi létszám miatt marad emlékezetes. Balatonbogláron célba ért a Balaton-átúszás történetének 250 ezredik teljes távos úszója, ami újabb mérföldkövet jelent a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő esemény történetében.

Kevesebb mint egy óra alatt teljesítették a távot

A leggyorsabb férfi versenyző Nagy Nándor volt, aki 59 perc 20 másodperc alatt úszta át a Balatont, ezzel egyedüliként egy órán belül teljesítette a távot. A nőknél Békési bizonyult a legjobbnak, 1 óra 15 perc 59 másodperces idővel.

Igazi balatoni népünnepély

 

A Balaton-átúszás évek óta nemcsak sportesemény, hanem közösségi élmény is. Az amatőr és hobbiúszóknak szóló rendezvényen az átlagos teljesítési idő körülbelül három óra, miközben a résztvevők a Balaton egyik legkülönlegesebb arcát ismerhetik meg. A szervezők szerint az idei esemény ismét bizonyította, hogy a Balaton-átúszás továbbra is Magyarország egyik legnépszerűbb szabadidős sportrendezvénye.

Időpont: 
vasárnap, 2026, augusztus 2 - 13:01

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron