Tűz Ádándon és Kálmáncsán, baletset Siófokon - ez történt a hétvégén Somogyban

Összesen harmincegy riasztás adott munkát a somogyi tűzoltóknak a hétvégén.

A tizenöt tűzeset közül tizenhárom szabadtéri tűz volt, emellett tizenhat műszaki mentéshez is vonultak az egységek. Zömében közlekedési baleseteknél és fadőléseknél kérték a tűzoltók segítségét.

 

Pénteken az ádándi halastó közelében, nagyjából tizenöt hektáron gyulladt meg a tarló, a lángok erdősávot és pincéket veszélyeztettek. A tűz oltását nehezítette az erős szél, a terület nehéz megközelítése és tagoltsága. A siófoki és a balatonfűzfői hivatásos tűzoltók vízsugarakkal és kéziszerszámokkal előbb körülhatárolták, majd eloltották a lángokat.

 

Vaddisznó ugrott egy kocsi elé, ezért a sofőr elrántotta a kormányt a Somogyszob és Kaszó közötti úton. A jármű felborult, a tetején állt meg, de a sofőr ki tudott szállni. A nagyatádi hivatásos tűzoltók kerekeire állították, majd áramtalanították az autót. A gépkocsivezetőt a mentők további vizsgálatokra kórházba szállították.

 

Karambolozott két gépkocsi péntek kora délután Siófokon, a 7-es főút belterületi szakaszán. A Bocskai utcai kereszteződésnél történt balesethez a város hivatásos tűzoltói vonultak, akik áramtalanították az egyik autót. A két autóban összesen öten utaztak, ketten könnyebben megsérültek a balesetben.

 

Pénteken a késő délutáni órákban is összeütközött két személyautó Siófokon, a 7-es főúton, a Töreki és a Május 1. utca közötti szakaszon. A siófoki hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket és közreműködtek a forgalmi akadály megszüntetésében. A mentők az egyik sofőrt kórházba szállították.

 

Vasárnap délután szalagkorlátnak csapódott egy személygépjármű a 67-es főút 51-es kilométerszelvényénél. A kaposvári hivatásos tűzoltók áramtalanították a kocsit és közreműködtek a forgalmi akadály megszüntetésében. Az autóban csak a sofőr utazott, aki nem sérült meg a baleset során.

 

Egy húszméteres fa nagyméretű ága letört, leszakította a villamos- és távközlési vezetéket vasárnap délután, Barcson, a Nagyhíd utcában. A fa ága az úttestre dőlt és teljes szélességében elzárta az utat. A barcsi hivatásos tűzoltók feldarabolták a fát és megszüntették a közvetlen veszélyt.

 

Egy bálázógép meghibásodása okozott tüzet aratás közben vasárnap Kálmáncsa külterületén. A lángok a tarlóra is átterjedtek. A barcsi és a szigetvári hivatásos tűzoltók három vízsugárral és kéziszerszámokkal fékezték meg a tüzet. A mintegy száz hektáros területen három hektár tarló és huszonöt szalmabála égett le. A meghibásodott bálázógép is kigyulladt, azt a helyszínen tartózkodók porral oltó készülékkel még a tűzoltók kiérkezése előtt eloltották.

 

Fotó: Siófok HTP, Barcs HTP

Időpont: 
hétfő, 2026, július 27 - 21:48

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron