Embercsempészt fogtak el Kaposvárnál

Egy román állampolgár öt illegális migránst akart Nyugat-Európába szállítani.

 

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály jelzése alapján a járőrök június 9-én hajnalban 61-es számú főútvonalon, követni kezdtek egy személyautót. A Kaposvár irányába közlekedő sofőr a rendőri jelzés ellenére nem állt meg, hanem tovább haladt, majd a megyeszékhely közelében az útról a vízelvezető árokba hajtva személyi sérülés nélküli balesetet szenvedett.  Ekkor a jármű vezetője és utasai megpróbáltak gyalogosan elmenekülni, azonban kutyás rendőr és drón segítségével rövidesen mindannyiukat felkutatták és elfogták. Az autót egy román férfi vezette, aki rajta kívül 5, magukat jordán és török állampolgárnak valló illegális migránst szállított, akik magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni. A rendőrök a hatályos jogszabályoknak megfelelően az illegális bevándorlókat Tompánál, az államhatár rendjének védelmét biztosító létesítmény kapuján átkísérték.

 

A 38 éves járművezetőt a Somogyi Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán embercsempészés bűntett megalapozott gyanúja hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

 

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Időpont: 
szerda, 2026, június 10 - 19:26

MAGAZIN

A legjobb ingyenes programok Somogyban szombaton július 25-én

Július 25-én szombaton családi rendezvények, falunapok, sportprogramok, fesztiválok, veterán jármű-találkozó, hagyományőrző események és ingyenes koncertek közül válogathatnak az érdeklődők Somogyban.

Ingyenes koncertek Somogyban a hétvégén – Oláh Gergő, Groovehouse, és még sokan mások

Igazi koncertdömping várja a hétvégén a szórak

Melegszik az idő a hétvégén, lassan visszatér a kánikula Somogyba

Kellemes nyári idővel indul a hétvége Somogy vármegyében.

Ittasan akarta átúszni a Balatont – a vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfit

Kis híján tragédiával végződött egy felelőtlen döntés a Balatonon.

Jön a Perseidák meteorraj – augusztusban érkezik a nyár legszebb csillaghullása

A nyár egyik leglátványosabb csillagászati eseménye idén sem marad el: július 17. és augusztus 23. között ismét megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj, amely minden évben ezreket csábít a szabadba.

Baleset történt Somogyszobon és Látrányban is

Baleset miatt kérték a tűzoltók segítségét Somogyszob és Látrány térségében is.

Időjárás Somogyban – kellemes nappalok, hűvös éjszakák, hétvégén melegedés

Az előttünk álló napokban Somogy vármegyében alapvetően kellemes nyári időre számíthatunk.

Kamion és személyautó karambolozott Kadarkút és Bárdudvarnok között

Kamion és személyautó karambolozott a hét első napján Kadarkút és Bárdudvarnok között, a 6616-os út 10-es kilométerszelvényénél.

Súlyos rolleres baleset Balatonbogláron – gyalogost ütött el egy 12 éves fiú

Súlyos baleset történt szombat este Balatonbogláron, ahol egy elektromos rollerrel közlekedő 12 éves fiú elütött egy gyalogost a Platán strand sétányán.

Állásajánlatok Kaposváron