Tűzoltók lepték el a kaszói vadászházat

 

Az idei év első Somogy vármegyei ellenőrző gyakorlatának a kaszói vadászház adott otthont.

A gyakorlat feltételezése szerint tűz keletkezett az egyik emeleti szobában, az épületet elöntötte a füst, két vendéget és két dolgozót pedig nem találtak.

 

A füst elárasztotta az első, majd a második emeletet. A tűz észlelését követően a dolgozók megkezdték az épület kiürítését, amelyben huszonnyolcan tartózkodtak, de négyőjüknek nem sikerült kijutnia, sőt voltak, akik menekülés közben súlyosan megsérültek. 

 

Nagyatádról, Marcaliból, Kaposvárról, Nagykanizsáról és Csurgóról is érkeztek hivatásos és önkormányzati tűzoltók, hogy kimentsék a bajba jutottakat, majd megfékezzék a vadászházban „pusztító lángokat”. Teljes légzésvédelem mellett kutatták át a – vadászati élmények gazdagságáról árulkodó – épület füsttel teli helyiségeit. A helyismeretüknek köszönhetően az egységek a sűrű füst ellenére is gyorsan megtalálták a tájékozódó-képességüket vesztő alkalmazottakat és a sérült vendégeket. Az életmentést követően több oldalról támadva, magasból mentőt is bevetve sikerült a többi szobára is átterjedő tüzet megfékezni.

 

A szakmai értékelés szerint a gyakorlaton a szituációnak megfelelően, összehangolt és komoly erőfeszítéseket tett az állomány, akárcsak éles helyzetben. Az ilyen és ehhez hasonló gyakorlatok lehetőséget adnak a tűzoltók felkészültségének ellenőrzésére, emellett a létesítmények biztonságát is szolgálják.

Időpont: 
szerda, 2026, március 25 - 20:36

MAGAZIN

A legjobb ingyenes programok Somogyban szombaton július 25-én

Július 25-én szombaton családi rendezvények, falunapok, sportprogramok, fesztiválok, veterán jármű-találkozó, hagyományőrző események és ingyenes koncertek közül válogathatnak az érdeklődők Somogyban.

Ingyenes koncertek Somogyban a hétvégén – Oláh Gergő, Groovehouse, és még sokan mások

Igazi koncertdömping várja a hétvégén a szórak

Melegszik az idő a hétvégén, lassan visszatér a kánikula Somogyba

Kellemes nyári idővel indul a hétvége Somogy vármegyében.

Ittasan akarta átúszni a Balatont – a vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfit

Kis híján tragédiával végződött egy felelőtlen döntés a Balatonon.

Jön a Perseidák meteorraj – augusztusban érkezik a nyár legszebb csillaghullása

A nyár egyik leglátványosabb csillagászati eseménye idén sem marad el: július 17. és augusztus 23. között ismét megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj, amely minden évben ezreket csábít a szabadba.

Baleset történt Somogyszobon és Látrányban is

Baleset miatt kérték a tűzoltók segítségét Somogyszob és Látrány térségében is.

Időjárás Somogyban – kellemes nappalok, hűvös éjszakák, hétvégén melegedés

Az előttünk álló napokban Somogy vármegyében alapvetően kellemes nyári időre számíthatunk.

Kamion és személyautó karambolozott Kadarkút és Bárdudvarnok között

Kamion és személyautó karambolozott a hét első napján Kadarkút és Bárdudvarnok között, a 6616-os út 10-es kilométerszelvényénél.

Súlyos rolleres baleset Balatonbogláron – gyalogost ütött el egy 12 éves fiú

Súlyos baleset történt szombat este Balatonbogláron, ahol egy elektromos rollerrel közlekedő 12 éves fiú elütött egy gyalogost a Platán strand sétányán.

Állásajánlatok Kaposváron