Kábítószer-kereskedő elfogása miatt zárták be a lellei klubot 3 hónapra

Kábítószer-kereskedő elfogása után három hónapig nem nyithat ki egy szórakozóhely Balatonlellén.

A fonyódi rendőrök február 15-én hajnalban a DELTA program keretében csaptak le egy drogdílerre. A somogyi felderítőkkel, a KR NNI Kábítószer Bűnözés Elleni Hivatal több osztályával, valamint a vármegyei bevetési egységgel közösen végrehajtott akcióban az egyik balatonlellei szórakozóhelyen ütöttek rajta a 37 éves gödi lakoson. A férfi elfogását megelőzően is fogyasztotta, illetve értékesítette a tiltott bódítószert. Az egyenruhások a bűncselekményből származó pénzt, valamint a droggyanús anyagokat lefoglalták, a dílert pedig gyanúsított kihallgatását követően őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatását.

 

A szórakozóhelyet a rendőrség 2026. február 17-én ideiglenesen bezáratta, a tulajdonosnak kézbesített közigazgatási határozatban foglaltaknak megfelelően három hónapig nem nyithat ki.

 

Időpont: 
péntek, 2026, február 20 - 11:22

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron