Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Kábítószer-kereskedelem és kiskorú veszélyeztetése miatt vettek őrizetbe egy 28 éves nőt a kaposvári rendőrök.
A kaposvári nyomozók január 30-án a DELTA Program keretében tartottak kutatást egy belvárosi lakásban, ahol kábítószergyanús anyagokat és drogfogyasztáshoz használt eszközöket foglaltak le. Az akciót előkészítő nyomozás során olyan információk jutottak a hatóság tudomására, hogy az ingatlanban lakó 28 éves nő kristályt fogyaszt, illetve kereskedik is azzal. Több alkalommal nyúlt kábítószerhez a 3, illetve 8 éves gyereke jelenlétében, sőt nagyobbik gyermekével többször a vevőit is kiszolgáltatta. Az egyik ilyen esetről videófelvétel is készült, amin látható, hogy a kisgyermek már egy betanult mozdulatsort ad elő.
Az egyenruhások a nőt elfogták és előállították Kaposvári Rendőrkapitányságra, ahol kábítószer-kereskedelem, valamint kétrendbeli kiskorú veszélyeztetése bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatását. A gyermekek elhelyezéséről szintén gondoskodtak.
![]() Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld SomogyszobonFöld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.
|
![]() Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó KaposújlaknálA tűzoltók áramtalanították az autót.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|
![]() Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégénHuszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.
|