Jégről mentések Somogyban

 

A somogyi tűzoltókat pénteken három esetben riasztották jégről mentéshez, a Balatonon.

Délután negyed egykor Balatonfenyvesen, a parttól ötszáz méterre egy border collie alatt szakadt be a jég. A kutya a jég alá került, a léket, ahol beszakadt már nem találta meg. A gazdája a tűzoltókat hívta, akik feltörték a jeget és kiemelték a kutyát, az életét azonban már nem lehetett megmenteni.

 

Siófokon, a parttól ötszáz méterre korcsolyázott egy nő, amikor egy rianás miatti egyenetlen jégfelületen elesett és az esés miatt eltört a bokája.

 

Hívta a tűzoltókat, akik létrát helyeztek a jégre, így tudták megközelíteni a sérült jégfelületen,. A siófoki egység speciális merevfalú hordágyra, mentőboardra fektette a sérültet, majd a partra vitte. A mentők stabilizálták az állapotát majd kórházba szállították.

 

Délután negyed háromkor Fonyódon, a Panoráma strandnál, egy kilométerre a parttól szakadt be egy 17 éves fiú alatt a jég. Az édesanyja ki tudta húzni a mellig elmerült fiatalt, de a rianáson nem mertek átmenni, ezért a tűzoltókat hívták. A helyi önkéntes és a balatonboglári önkormányzati tűzoltók létrát fektettek a jégre, így tudták kimenteni őket és a partra vinni, ahol átadták a fiút a menőszolgálatnak.  

 

A Balaton jegén több helyen is repedések, rianások alakultak ki, helyenként kásás, egyenetlen a jég. Ezek a területek életveszélyesek! Egyedül senki ne menjen természetes víz jegére, a társaság minden tagjánál legyen feltöltött mobiltelefon! Amennyiben a jégen ropogást, recsegést hallanak, azonnal hasaljanak le, hogy nagyobb testfelülettel legyenek a jégen, ezzel is csökken a veszélye, hogy beszakad. Próbáljanak a part felé hason csúszva eljutni. Ha a jég beszakad, kíséreljenek meg hassal felfeküdni a vízre és mellúszással ráúszni a part felőli jégre. Amikor a környezetükben valaki a jeges vízbe esik, azonnal hívják a 112-es segélyhívószámot!

 

Időpont: 
hétfő, 2026, január 26 - 20:47

MAGAZIN

Több településről indulnak hajók és változik a kompmenetrend május 1-től a Balatonon

Május 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.

Érkezik a nyárias idő Somogyba, de nem marad sokáig

A hétvége időjárása Somogy megyében látványos változást hoz:

Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nál

A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Állásajánlatok Kaposváron