Megújul a Ropolyi pihenőhely és a Tókaji Parkerdő

Gálosfán írták alá a „A Zselic komplex aktív turisztikai fejlesztése” című projekt támogatási szerződését, amely az Európai Unió TOP Plusz forrásából, mintegy 1,2 milliárd forintból valósul meg.

A beruházás célja, hogy a Zselic térsége hosszú távon ismert és vonzó hazai, illetve nemzetközi aktív turisztikai célterületté váljon.

A projektet a Somogy Vármegyei Önkormányzat vezette konzorcium valósítja meg, amelyben a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. mellett önkormányzatok, civil és szakmai szervezetek dolgoznak együtt a térség fejlődéséért.

A fejlesztések keretében megújul a Szentbalázsi és a Ropolyi pihenőhely, valamint a Töröcskei és a Tókaji Parkerdő. Az erdei helyszínek családbarát élményelemekkel bővülnek: játszóterek, pihenő- és tűzrakóhelyek, filagóriák, tanösvények, tájékoztató táblák, fotópontok és lovas infrastruktúra segíti majd az aktív kikapcsolódást.

 

A projekt célja, hogy a Zselic ne csak pontszerű látnivalókat kínáljon, hanem egymásra épülő, hálózatba szervezett helyszíneivel akár többnapos aktív programokat is lehetővé tegyen a helyiek és a turisták számára egyaránt. A fejlesztések az Európai Unió TOP_Plusz-6.1.4-23 pályázati felhívás keretében valósulnak meg, és a tervek szerint 2029-ig tartanak.

 

 

Időpont: 
vasárnap, 2026, január 25 - 21:15

MAGAZIN

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

Állásajánlatok Kaposváron