Pénzhamisítókat fogtak a kaposvári zsaruk

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

 

A Kaposvári Rendőrkapitányság pénzhamisítás bűntett miatt indított nyomozást január 10-én, miután több helyszínről hamis 10 ezer forintos bankjegyekről érkeztek bejelentések.

A gyanú szerint a 44 éves S. Zsolt hamis tízezreseket készített abból a célból, hogy forgalomba hozza azokat. A beváltásban egy 21 éves férfi és annak 20 éves élettársa segítette, akik a hamis pénzzel főként kisebb üzletekben vásároltak. Az ebből származó bevételeket elosztották.

A kaposvári nyomozók két helyszínen tartottak kutatást a napokban, lefoglalták a bizonyítékokat, és elfogták mindhárom tettest. Pénzhamisítás gyanújával hallgatták ki őket, S. Zsoltot őrizetbe vették, és január 12-én kezdeményezték letartóztatását.

 

Bár a technológia fejlődésével egyre jobb minőségű hamisítványokkal találkozhatunk a kereskedelmi forgalomban, tapintással, szemrevételezéssel és a pénz mozgatásával könnyen ellenőrizhetjük a valódi bankón szabad szemmel is látható biztonsági elemeket.

 

A Magyar Nemzeti Banknak a pénzhamisítások kiszűrését szolgáló információi, valamint a bankjegyek ellenőrzésével kapcsolatos ajánlásai az alábbi linken érhetők el:

https://www.mnb.hu/bankjegy-es-erme/hamisitas-megelozese

 

Ha arra gyanakszik, hogy hamis pénzt akarnak önnek átadni, ne fogadja el! Ha már átvette, tegyen bejelentést a legközelebbi rendőri szervnél! Bűncselekményt követ el az is, aki olyan bankjegyet ad ki a kezéből, amelyről sejti vagy tudja, hogy hamis.

Időpont: 
szerda, 2026, január 14 - 16:00

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron