
A Balaton az elmúlt évtizedekben egyre ritkábban fagy be tartósan, noha a kétezres évek elejéig januárra már rendszerint összefüggő jégtakaró borította a tavat.
Akkoriban nem volt ritka a 20 centiméter körüli jégvastagság sem. Az utóbbi évek enyhébb telei miatt azonban a nyílt vízen csak ritkán jelent meg jég, komolyabb befagyásra legutóbb 2017 elején volt példa, amikor a parttól távolabb is átlagosan 30 centiméteres jégvastagság alakult ki.
A jelenlegi időjárási helyzet hatására ismét megindult a jegesedés folyamata. A Siófoki Viharjelző Obszervatórium előtti vízfelületen nemrég még hullámzás volt megfigyelhető, miközben a Balaton vize mindössze 1 Celsius-fokos. Az öblökben ugyanakkor már megjelent a jég, ami a további lehűlés előjele.
Az előrejelzések szerint a következő napokban a tó környékén tartósan fagypont alatti léghőmérséklet várható, valamint a part mentén akár 10 centiméteres hóréteg is kialakulhat. Ezek a körülmények kedveznek annak, hogy a nyílt vízen is megjelenjen az összefüggő jégtakaró, azonban annak állapota rövid távon még nem teszi lehetővé a biztonságos sportolást.
A sportolásra alkalmas jég kialakulásához nem elegendő a hideg önmagában. Fontos feltétel az is, hogy a jég felszínét ne fedje hó, mivel az hőszigetelő hatása miatt rontja a jég minőségét és lassítja a vastagodást. A szakemberek ezért továbbra is óvatosságra intenek.
A legfrissebb megfigyelések szerint mára összefüggő jégtakaró jelent meg a Balatonon. Az éjszakai szél miatt a víz hullámzás közben fagyott meg, így a tavat rücskös felszínű, nagyjából 2 centiméter vastag jég borítja. Eközben az erős szél a part mentén félméteres hókupacokat emelt, ami különösen látványos téli képet eredményez. Az információkat a HungaroMet Nonprofit Zrt. szakemberei közölték.
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |