Mesefigurákkal korcsolyázhattok a fonyódi jégpályán

A téli időszak egyik legnépszerűbb közösségi találkozóhelye a Balatonnála  Fonyódi Műjégpálya, ahol a korcsolyázás élményét idén különleges vendégek is színesítik.

A jégpályát már meglátogatta néhány mesefigura, akik még biztosan felbukkannak majd a korcsolyázók között.  

A szervezők tájékoztatása szerint a mesefigurák alkalomszerűen jelennek meg a jégen, gyakran előre nem tervezett módon. Ez a kiszámíthatatlanság azonban éppen a varázsuk része: a látogatók számára minden ilyen alkalom igazi meglepetést jelent.

 

Egy biztos pont azért akad a programnaptárban: a két ünnep között több alkalommal is feltűnnek a figurák, és nagy valószínűséggel az év utolsó napján is találkozhatnak velük a korcsolyázók. Az új év első napjának programja már bizonytalanabb, hiszen – ahogy tréfásan fogalmaznak – minden azon múlik, mennyire lesznek másnaposak a kedves vendégek.

 

A mesefigurák megjelenése különösen a családok és a gyermekek körében arat nagy sikert, de a felnőtteknek is mosolyt csal az arcokra. A jó hangulat, a téli sport és a közösségi élmény együtt teszik emlékezetessé a fonyódi jégpályán töltött időt.

 

A Fonyódi Műjégpálya a következő napokban és hetekben is várja a látogatókat, ahol nemcsak a jég, hanem a váratlan élmények is garantáltak.

Időpont: 
kedd, 2025, december 23 - 15:42

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron