
A hulladékégetés súlyosan károsítja a környezetet és az egészségre is ártalmas.
Ennek ellenére számos alkalommal kérik a somogyi tűzoltók segítségét az állampolgárok, mert a szomszédjuk vagy utcabelijük a szemét eltüntetéséhez az égetést választja eszközül.
Kaposvárról Nagypuszta felé haladt szerda délután egy autós, amikor nagy füstre lett figyelmes az úttól néhány száz méterre. A kadarkúti önkormányzati tűzoltókat riasztották a helyszínre, ahol újságpapírt és autógumit égetett egy illető. Az egység figyelmeztette az égetőt, hogy a háztartási hulladék elégetése jogszabályilag tilos és bírsággal büntethető.
A somogysárdiak azt hitték lakóház ég a Táncsics utcában, majd kiderült, mintegy húsz négyzetméteren fa hulladékból, bútorlapokból és autógumikból álló szeméthalom égett. A tüzet a kaposvári hivatásos tűzoltók oltották el, miután átforgatták a szeméthalmot.
Kevés olyan tevékenység van, amely a szemétégetésnél jobban károsítaná az egészségünket. Erről azonban sokan nem vesznek tudomást. Pedig egyetlen, hulladékkal tüzelő, hulladékot égető háztartás kilométeres körzetben képes elszennyezni a levegőt. A bútorlapok, műanyag palackok önmagukban nem számítanak veszélyes hulladéknak, de ezek elégetéskor a levegőbe jutó mérgező vegyületek rákot, szívinfarktust, agyvérzést, a magzatok genetikai károsodását, impotenciát és más betegségeket okozhatnak.
A Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság arra kéri az állampolgárokat, hogy tartsák szem előtt családjuk, barátaik, ismerőseik egészségét és ne égessék el a szemetet!
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |