4. Könnyűzenei Fórum Kaposváron – Párbeszédben a helyi zenészekkel

Időpont: 
2025/11/20 - 17:30

November 20-án 17:30 órakor negyedik alkalommal rendezik meg a Könnyűzenei Fórumot az Együd Árpád Kulturális Központban (7400 Kaposvár, Nagy Imre tér 2.).

Az esemény célja, hogy a könnyűzenei szcéna képviselői nyíltan megoszthassák tapasztalataikat, problémáikat és javaslataikat a szervezőkkel és egymással.

 

A fórum teret ad annak, hogy a résztvevők megfogalmazzák, milyen kihívásokkal szembesülnek a mindennapi munkájuk során, és milyen szakmai vagy infrastrukturális igények merülnek fel a régióban. A szervezők törekednek arra, hogy a felvetett kérdésekre gyakorlati megoldási lehetőségeket keressenek, illetve olyan javaslatokat fogalmazzanak meg, amelyek hosszú távon segíthetik a könnyűzenei élet fejlődését.

 

A rendezvény egyik kiemelt célja egy szorosabb, rendszeresebb együttműködés elindítása a könnyűzenei terület és a közművelődési intézmények között. A szervezők bíznak abban, hogy a közös gondolkodás és párbeszéd hozzájárulhat egy élénkebb, támogatottabb zenei közeg kialakulásához Somogy megyében.

 

A program elsősorban kaposvári és Somogy megyei előadók részvételére számít, de minden érdeklődő zenész és szakmai szereplő előtt nyitott.

 

A részvételi szándék előzetes jelzése szükséges.

Kapcsolattartó: Baranyi Lia

Telefon: 70/416-4674

E-mail: baranyi.lia@csiky.hu

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron