
A Balatonboglár–Balatonlelle Önkormányzati Tűzoltóság számára korán indult a nap, hiszen már hajnalban riasztást kaptak.
Az első eset 02:29 perckor történt, amikor a boglári I-es laktanyából Fonyódra vonultak ki egy vadgázolás miatt. A személyautóban egyedül a sofőr tartózkodott, aki szerencsére nem sérült meg. A tűzoltók áramtalanították a járművet, biztosították a helyszínt, majd segédkeztek a gépkocsi autómentőre való felhelyezésében.
A nap második riasztása 08:00 órakor érkezett. Szőlősgyörök és Lengyeltóti között egy személyautó és egy dobozos jármű ütközött. Mindkét járműben csak a sofőr tartózkodott. A kisteherautó az ütközést követően az árokba csapódott és fejtetőn állt meg. A sofőrt a mentők a helyszíni ellátás után kórházba szállították további vizsgálatokra, míg a személyautó vezetője sérülés nélkül megúszta a balesetet.
A tűzoltók a második helyszínen félpályás útzár mellett végezték a beavatkozást, áramtalanították a járműveket és biztosították a területet a mentés ideje alatt.
A gyors beavatkozásnak köszönhetően mindkét esetben sikerült elhárítani a további veszélyforrásokat és biztonságossá tenni az érintett útszakaszokat.
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |