Így előzzük meg a Halottak napi tüzeket

Az elkövetkező napokban várhatóan sokan kilátogatnak a temetőkbe, hogy megemlékezzenek elhunyt szeretteikről. Emellett többen otthon is mécseseket, gyertyákat gyújtanak. Ahhoz, hogy méltó módon emlékezhessünk meg, fontos mindent megtenni a tüzek megelőzéséért.

 

Idén országosan eddig 68 alkalommal keletkezett tűz temetőkben vagy azok környékén. A legtöbbször, 51 esetben a száraz növényzet gyulladt ki, 12 esetben a temetőben kihelyezett hulladéktárolók égtek, 5 alkalommal pedig sírhelyen csaptak fel a lángok. 

 

A hasonló esetek megelőzése érdekében célszerű megtisztítani a sírhely környezetét a száraz falevelektől, elszáradt koszorúktól és virágoktól. Csak hőálló mécsestartóban lévő mécsest gyújtsunk meg, és azt úgy helyezzük el, hogy a közelében ne legyen semmilyen éghető anyag, és ne tudjon felborulni. Az égő mécsest a sírtól való távozás előtt oltsuk el. A temetőben kihelyezett hulladékgyűjtőbe ne dobjunk izzó, forró tárgyakat. Aki a temetőben tüzet észlel, hívja a 112-es segélyhívószámot és értesítse a temető biztonsági személyzetét.

 

Sokan otthon is gyertyát, mécsest gyújtanak elhunyt szeretteik emlékére. Az ezzel összefüggő lakástüzek leggyakoribb oka, hogy azokat valamilyen éghető anyag közelébe teszik, vagy felügyelet nélkül hagyják. Ha a gyertyát vagy mécsest egy tűzálló tálra, a gyúlékony tárgyaktól távolabb helyezzük, akkor nem vezet lakástűzhöz a megemlékezés. Az égő gyertyát vagy mécsest soha nem szabad őrizetlenül hagyni.

 

Akik Halloweent ünnepelnek és töklámpást készítenek, ügyeljenek arra, hogy a lámpás ne tudjon felborulni, és ne legyen a közelében semmi, ami meg tud gyulladni. Akik kültéren helyeznek el töklámpást, abba gyertya és mécses helyett elemes LED izzót tegyenek. Ez akkor sem okoz tüzet, ha a szél száraz faleveleket fúj oda, vagy felborítja a töklámpást. Halloween alkalmából sokan feldíszítik az otthonukat és elektromos izzósorokat, lámpásokat helyeznek el az otthonukban, vagy a kertjükben. A kertben csak kültéri használatra szánt égősort és lámpást alkalmazzanak.

 

MAGAZIN

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Állásajánlatok Kaposváron