Átadták a Somogyi Prima Díjakat – Művészeket, sportolót és vállalkozókat is elismertek

Péntek este ünnepélyes keretek között adták át a Somogyi Prima Díjakat a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Somogy vármegyei szervezetének rendezvényén.

Az eseménynek a Dorottya Hotel adott otthont, ahol ismét a somogyi kulturális, művészeti és gazdasági élet kiemelkedő alakjait köszöntötték.

 

A Prima díj célja, hogy a megye legkiválóbb személyiségeit és közösségeit ismerje el, akik tevékenységükkel a magyar kultúrát, tudományt, művészetet és sportot gazdagítják. Idén is több kategóriában lehetett jelölni, majd szavazni a legérdemesebbekre.

 

A kategóriák és jelöltjeik:

Magyar irodalom: Kalocsa Zsuzsa – író, költő

Magyar színház-, film- és táncművészet: Tóth Géza – színművész, rendező

Magyar népművészet és közművelődés: Husi Gyula – népzenész, népi hangszerkészítő

Magyar oktatás és köznevelés: Pataky Annamária – tanár, intézményvezető

Magyar sport: Rákhely Zsolt – transzplantált úszó

Magyar zeneművészet: Péterffy Máté – hangmester

 

A hat jelölt közül három díjazottat a szakmai zsűri választott ki, míg egy közönségdíj is gazdára talált.

Az idei év Prima-díjasai:

Péterffy Máté, hangmester – magyar zeneművészet kategória

Rákhely Zsolt, sportoló – magyar sport kategória

Tóth Géza, színművész és rendező – magyar színház-, film- és táncművészet kategória

A közönségdíjat idén Husi Gyula, népzenész és hangszerkészítő vehette át.

 

Elismerés a megye vállalkozóinak is

A VOSZ Somogy megyei szervezete hagyományosan a vállalkozói szféra kiemelkedő teljesítményeit is értékeli.

Az Év Somogyi Vállalkozója díjat ezúttal négy cég kapta:

Fino-Food Kft.

Szabó Fogaskerékgyártó Kft.

Anda Kft.

Spekula Kft.

A gálán elhangzott: a Prima Díj nemcsak a múlt teljesítményeit, hanem a jövőbe vetett hitet és a közösség iránti elkötelezettséget is szimbolizálja.

Időpont: 
szombat, 2025, október 18 - 21:07

MAGAZIN

Baleset Kaposváron: édesanyja ölében ülő gyerek nyomta meg a gázt

A vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Állásajánlatok Kaposváron