
A Csiky Gergely Színház és Kulturális Központ megtartotta évadnyitó társulati ülését, ezzel hivatalosan kezdetét vette a 2025/2026-os ünnepi, jubileumi évad.
Az intézmény idén hetvenedik alkalommal nyitja meg kapuit, hogy a társulat állandó tagjai a színpadokon, öltözőkben és a színház minden terében közösen dolgozva új bemutatókkal és maradandó élményekkel ajándékozzák meg a közönséget.
Az évadnyitó beszédekben Nagy Viktor megbízott igazgató és dr. Pintér Rómeó, Kaposvár Megyei Jogú Város alpolgármestere köszönetet mondott a kulturális holding dolgozóinak a nyári időszakban végzett munkájukért.
A nyár folyamán több sikeres produkcióval gazdagodott a repertoár. A Pécsi Nyári Színház Káptalan Utcai Szabadtéri Színpadán bemutatott Aranylakodalom című vígjáték teltházas előadásokkal aratott sikert, míg a közönség a Szigligeti Várudvarban a Száll a kakukk című drámát, a Tihanyi Szabadtéri Játékokon a Család ellen nincs orvosság című bohózatot, az Ördögkatlan Fesztiválon pedig a Jelenetek egy házasságból című színművet láthatta. Ezeken az alkalmakon több mint 2600 nézőt üdvözölt a társulat.
A Szentjakabi Nyári Estek három előadásán további 600 néző vett részt, emellett a Vaszary Képtárban „Ott a pont!” címmel új kiállítás nyílt. A színház két alkalommal rendezett Keltető tábort, aktívan közreműködött a KaposFest Nemzetközi Zenei és Művészeti Fesztivál lebonyolításában, valamint az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódó programok megszervezésében.
Az évadnyitón Mészáros Tibor művészeti igazgató arról tájékoztatta a társulatot és a sajtót, hogy a meghirdetett műsortervben változás történt: a Művészet című szatíra bemutatóját január 10-re, a Cyber Cyrano című netdrámáét pedig október 1-re módosították.
A színház előtt különösen izgalmas évad áll. A közönség támogatását jelzi a már most megváltott 1731 bérlet, amelyet a társulat nagy örömmel és hálával fogadott. A jubileum alkalmából a színház kiadvánnyal készült, emellett számos különleges program szervezése zajlik, hogy az ünnep valódi közösségi élmény legyen.
A Csiky Gergely Színház és Kulturális Központ a 2025/2026-os évadban is sok szeretettel várja nézőit fordulatos, gondolkodtató és szórakoztató előadásokkal, valamint felejthetetlen ünnepi pillanatokkal.
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |