
Kigyulladt jármű oltása, életmentés egy füstbe borult garázsból – újra felmérték a KÖTÉL Egyesület önkéntes tűzoltóinak gyakorlati készségeit és képességeit a pénteki éves minősítő gyakorlaton.
Egy percig sem volt kétséges az 1998 óta működő egyesület helytállása.
A gyakorlat feltételezése szerint füstölni kezdett egy személyautó egy fémszerkezetű épületben. Egy karbantartó megpróbálta elfojtani a tüzet, de a füsttől rosszul lett és önerejéből nem tud kijutni a tárolóból. A kiérkező egységeknek számolniuk kellett azzal, hogy a kigyulladt hybrid járműről a tűz továbbterjed a közelében nagy mennyiségben tárolt éghető anyagra. KÖTÉL Egyesület önkéntesei vízsugár fedezete mellett tüzetesen átvizsgálták az épületet és a tehergépjárművek gumiabroncsai között megtalálták a sérültet, akit légzőálarcban kimentettek a füsttel teli helyiségből. Az egyesület egészségügyi kontingense pedig azonnal ellátásban részesítette a férfit. Mindeközben az önkéntesek több vízsugarat szereltek a tűz továbbterjedésének megakadályozására.
A KÖTÉL Egyesület tűzoltói ezúttal is bizonyították, hogy egyedül is képesek eredményesen beavatkozni. A gyakorlat végrehajtását követően Gaál Attila tűzoltó alezredes, vármegyei tűzoltósági főfelügyelő megköszönte azt a lelkesedést és elszántságot, amely a kaposvári önkénteseket hajtja immáron huszonhét éve. A minősítésről szóló dokumentumot Bodó László, az egyesület parancsnoka vette át.
![]() A legjobb ingyenes programok Somogyban szombaton július 25-énJúlius 25-én szombaton családi rendezvények, falunapok, sportprogramok, fesztiválok, veterán jármű-találkozó, hagyományőrző események és ingyenes koncertek közül válogathatnak az érdeklődők Somogyban. |
![]() Ingyenes koncertek Somogyban a hétvégén – Oláh Gergő, Groovehouse, és még sokan másokIgazi koncertdömping várja a hétvégén a szórak |
![]() Melegszik az idő a hétvégén, lassan visszatér a kánikula SomogybaKellemes nyári idővel indul a hétvége Somogy vármegyében.
|
Ittasan akarta átúszni a Balatont – a vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfitKis híján tragédiával végződött egy felelőtlen döntés a Balatonon.
|
![]() Jön a Perseidák meteorraj – augusztusban érkezik a nyár legszebb csillaghullásaA nyár egyik leglátványosabb csillagászati eseménye idén sem marad el: július 17. és augusztus 23. között ismét megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj, amely minden évben ezreket csábít a szabadba.
|
![]() Baleset történt Somogyszobon és Látrányban isBaleset miatt kérték a tűzoltók segítségét Somogyszob és Látrány térségében is.
|
![]() Időjárás Somogyban – kellemes nappalok, hűvös éjszakák, hétvégén melegedésAz előttünk álló napokban Somogy vármegyében alapvetően kellemes nyári időre számíthatunk. |
![]() Kamion és személyautó karambolozott Kadarkút és Bárdudvarnok közöttKamion és személyautó karambolozott a hét első napján Kadarkút és Bárdudvarnok között, a 6616-os út 10-es kilométerszelvényénél.
|
![]() Súlyos rolleres baleset Balatonbogláron – gyalogost ütött el egy 12 éves fiúSúlyos baleset történt szombat este Balatonbogláron, ahol egy elektromos rollerrel közlekedő 12 éves fiú elütött egy gyalogost a Platán strand sétányán. |