Feloldották a tűzgyújtási tilalmat Somogyban is

Július 29-étől hat vármegyében, köztük Somogyban is visszavonta a tűzgyújtási tilalmat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának egyetértésével.

Vége a tilalomnak, de nem a veszélynek

A döntés értelmében Somogy vármegyében feloldják az erdőkre, fásításokra, valamint azok kétszáz méteres körzetére vonatkozó tűzgyújtási tilalmat. Fontos azonban kiemelni, hogy ez nem jelenti a tűzveszély teljes megszűnését, ezért a katasztrófavédelem továbbra is óvatosságra inti a lakosságot – különösen a kerti munkák és más szabadidős tevékenységek során.

Szabályok a szabadtéri égetéshez

A szabadtéri tüzek elkerülése érdekében szigorúan be kell tartani a tűzvédelmi előírásokat. Jogszabályi előírás szerint továbbra is tilos a nádas, a tarló, illetve a kerti munkák során keletkezett zöldhulladék égetése, kivéve, ha erről a helyi önkormányzat másként rendelkezik.

  • Ahol a települési rendelet engedi, ott csak a szabályozott módon és időben szabad égetni.

  • Ahol nincs ilyen rendelet, ott a zöldhulladék égetése tilos.

Amit az égetés előtt mindenképp tegyünk meg

Aki mégis égetéssel szeretne megszabadulni a növényi hulladéktól, az alábbiakat köteles betartani:

  • Ellenőrizze, hogy van-e a településen érvényes rendelet az égetésről.

  • Ha van, tájékozódjon az engedélyezett időpontokról.

  • Az égetendő növényeket kis (1–2 m²) kupacban gyűjtse össze.

  • Tisztítsa meg a környezetet, hogy a tűz ne tudjon továbbterjedni.

  • Készítsen ki oltóvizet és megfelelő szerszámot (pl. lapátot).

  • Csak szélcsendes időben gyújtsa meg a kupacot.

  • A tüzet soha ne hagyja felügyelet nélkül.

  • Ha feltámad a szél, azonnal oltsa el.

  • Ha a tűz irányíthatatlanná válik, azonnal hívja a 112-es segélyhívót.

Komposztálás: biztonságosabb és környezetkímélőbb

A hatóságok elsősorban a komposztálást vagy a zöldhulladék elszállíttatását javasolják a környezet- és tűzvédelmi szempontok miatt.

Erdőkben továbbra is csak a kijelölt helyeken szabad tüzet gyújtani

A tűzgyújtási tilalom alól mentesített területeken sem lehet bárhol tüzet gyújtani: csak a kijelölt és kiépített tűzrakó helyeken, szélcsendes időben, biztonságos körülmények között szabad tüzet rakni.

További információ

 

Az aktuális tűzgyújtási szabályokról és tilalmakról a www.erdotuz.hu oldalon tájékozódhatnak.

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron