Látványos megnyitóval indul a hőlégballon bajnokság Kaposváron

Időpont: 
2025/07/29 - 19:30

A Kaposvári Hőlégballon Bajnokság hivatalos megnyitója kedden 20 órakor lesz a Kossuth téren, ahol a hangulatról egy tehetséges, mindössze 17 éves helyi fiatal, Szvath Milán gondoskodik majd.

A Táncsics Mihály Gimnázium diákja először lép fel nagyobb közönség előtt, DJ-ként debütálva a város szívében.

A program már 19:30-kor kezdetét veszi, amikor a versenycsapatok a MATE kaposvári kampuszától indulnak el látványos felvonulásra. A menet a Mező utcán, majd a Fő utcán keresztül halad végig, célba véve a Kossuth teret, ahová 20.00 óra körül érkeznek meg. Bár a kosarak nem a levegőben, hanem platós járműveken közlekednek majd, a fáklyák látványos lángjai gondoskodnak a hangulatról.

A ballonverseny szerdától szombatig zajlik majd. A repülések naponta hajnalban, napfelkeltekor, körülbelül 6 óra körül kezdődnek, valamint szerdán, csütörtökön és pénteken este is terveznek felszállásokat, várhatóan 17 és 19 óra között.

 

Az eseményeket az időjárási körülmények befolyásolják. A szervezők mindig az aktuális viszonyok alapján döntenek a repülések megtartásáról – elsődleges szempont minden esetben a résztvevők biztonsága. Éppen ezért célszerű elindulás előtt a verseny hivatalos Facebook-oldalán tájékozódni arról, hogy az adott időpontban lesz-e felszállás, vagy esetleg elhalasztják.

 

A ballonok indulási helyszínét általában körülbelül egy órával a tervezett repülés előtt szintén a Facebookon közlik. A közönség a kijelölt területeken biztonságos távolságból figyelheti meg az előkészületeket és a felszállást.

MAGAZIN

Elindult a KÁN Kaposváron: ma már a családi programoké a főszerep

Pénteken megnyílt a KÁN Egyetemi Napok Kaposváron, szombaton pedig már a második nap programjai várják a látogatókat.

Szüreti programok Somogyban: öt helyszínen is felvonulás és mulatság várja avendégeket

Szeptember utolsó szombatján több somogyi településen is a szüret kerül a középpontba.

Szüreti programok Somogyban: öt helyszínen is felvonulás és mulatság várja a vendégeket

Szeptember utolsó szombatján több somogyi településen is a szüret kerül a középpontba.

Ittasan motorozott és a rendőrök elől is menekülni akart Kaposváron egy 70 éves férfi

Jogosítvány nélkül, ittasan közlekedett egy 70 éves kaposvári férfi, aki szeptember 23-án a rendőri intézkedés elől is megpróbált elhajtani.

A cseri és a donneri városrészben is fokozottan figyelnek a rendre a kaposvári rendőrök

A kaposvári rendőrök folyamatosan figyelik a város közbiztonsági helyzetét, és a lakosság jelzéseire is reagálnak.

 

A hűvös péntek után melegedik az idő Somogyban, erre számíthatunk jövő péntekig

A pénteki hűvösebb idő után fokozatos melegedés kezdődik Somogyban, a jövő héten pedig több napon is 24–26 fok körüli csúcshőmérsékletre lehet számítani.

Állásajánlatok Kaposváron