
Szerdán délután egy újabb látványos művészeti alkotással gazdagodott Kaposvár belvárosa.
Ünnepélyes keretek között adták át a vármegyei múzeum vakablakában elhelyezett mozaikot, amely Vaszary János híres festményét, a Sárga kalapos hölgyet dolgozza fel. A különleges köztéri mű a Zichy Mihály Iparművészeti Szakgimnázium és Technikum diákjainak és tanáraiknak közös munkáját dicséri.
A mozaikot a Zichy iskola 13. évfolyamos festő szakos tanulói készítették – számukra ez a nagyszabású alkotás egyben vizsgamunka is volt. A mellette elhelyezett, szecessziós mintázatú, nárciszos díszítésű pad tervezését és kivitelezését a 10. évfolyamos festő szakos tanulók végezték. A projekt művészeti irányítását Csincsi Arnold festőművész-tanár vállalta.
A rendezvényen Szita Károly, Kaposvár polgármestere is méltatta a projektet:
„Felkértük a kaposvári Zichy iskolát, hogy segítsenek az utcára hozni a művészetet, ők pedig jelesre vizsgáztak újabb és újabb lenyűgöző alkotásaikkal. Köszönjük, hogy még több színt visznek a mindennapjainkba!”
A diákok munkáját a város külön is elismerte: a közös alkotásban részt vevő tanulók Kaposvári Emlékérmet vehetett át a polgármestertől.
Az új mozaik nemcsak díszítőelem, hanem üzenet is: a művészet mindenkié, és helye van a mindennapi terekben – ott, ahol élünk, járunk, megállunk egy pillanatra. A Zichy iskola diákjai maradandót alkottak – nemcsak művészi értelemben, hanem közösségi szinten is.
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |