Balatonlellén több helyen féláron fagyizhatunk csütörtökön a magyar fagyi napján

Május 8-án ismét megrendezik a Magyar Fagylalt Napját, amelyhez számos cukrászda és fagyizó csatlakozik országszerte.

Az esemény résztvevői ezen a napon féláron kínálják a fagylaltgombócokat – néhány fontos szabály betartásával.

Az Élmény és Szakértelem Magyarország Alapítvány – az esemény szervezője – célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a kiváló minőségű magyar fagylaltra, a fagyizást közösségi élménnyé emelje, valamint támogassa a hazai fagylaltkultúra fejlődését és az édességipar értékeinek bemutatását – mondta Nebehaj Vanda, az alapítvány alapítója. Az előzetes várakozások szerint ezen a napon legalább 10 ezer gombóc fog elfogyni.

 

Fontos tudnivaló, hogy az 50%-os kedvezmény legalább négy különböző fagylaltíz választása esetén érvényes, és az összes ilyen ízből vásárolt gombócra vonatkozik. Éppen ezért érdemes családtagokkal, barátokkal vagy kollégákkal együtt ellátogatni a résztvevő fagyizókba, hogy mindenki élvezhesse a kedvezményes finomságokat.

Somogyból balatonlellei fagyizók csatlakoztak, illetve egy szóládi cukrászdában nyalhatjuk a hideg édességet féláron: 

Márton Cukrászda (8625 Szólád Kossuth Lajos 164.)

Lellei korzó fagyizó (Balatonlelle, Móló stny. 9/b, 8638)

Geleta Cukrászda (8638 Balatonlelle Rákóczi út 269.)

Márton Cukrászda (8638 Balatonlelle, Rákóczi út 239-241.)

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron