
Rendkívüli társulati ülés keretében jelentette be Szita Károly, Kaposvár polgármestere, hogy a Csiky Gergely Színház és Kulturális Központ új megbízott ügyvezető igazgatója július 1-jétől Nagy Viktor lesz.
A kinevezés egy évre szól, és dr. Fülöp Péter távozása miatt válik szükségessé. A bejelentés a színház társulata előtt hangzott el.
A következő hónapokban Nagy Viktor feladata lesz a színház működésének stabilizálása, a művészi munka támogatása, valamint a közönséggel való kapcsolatok erősítése. A Csiky Gergely Színház egykori színésze nagy örömömre vállalta a felkérést.
Nagy Viktor 1998-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakán Zsámbéki Gábor osztályában. 1998 és 2009 között a kaposvári Csiky Gergely Színház társulatának tagja, 2009-től a Budapesti Kamaraszínház tagja. 2014-től a kecskeméti Katona József Színház tagja. 2017-től a Thália Színház tagja, 2022-től művészeti vezetője. 2023-tól a Csiky Gergely Színház művészeti tanácsának is tagja.
Nagy Viktor egyéves megbízott igazgatói ideje alatt kiírják majd azt az igazgatói pályázatot, amely ismét 5 évre fog szólni.
A városvezetés bízik abban, hogy a döntés nyomán továbbra is sikeres évadok várják a kaposvári közönséget a Csiky Gergely Színházban.
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |