Kadarkúton ismét megrendezik a repülős majálist május 1-én és 2-án

Ismét kitárja kapuit az érdeklődők számára a Kadarkúti Repülőtér, ahol az idei évben is különleges programokkal és sétarepüléssel várják a látogatókat 2025. május 1-én és 2-án 9.00 órától 19.00 óráig. 

A két napos program keretében lehetőség lesz folyamatosa sétarepülésre helikopterrel, kisebb és nagyobb merevszárnyú repülőkkel és műrepülővel. 

Besenyei Péter, Vári Gyula különleges bemutatóinak lehetnek részesei a látogatók. Rohács Tamás L-29 Delfin sugárhajtású katonai kiképző repülőgépen érkezik. Ejtőernyős ugrás, valamint helikopteres és repülős bemutatók, MVM statikus helikopter bemutató, illetve kötelékrepülések szintén a programsorozat részei lesznek.

American Car Club Hungary Oldtimer autóinak megtekintésére is lehetőség lesz, illetve a Dél-Dunántúli Motoros Egyesület motorjait is megcsodálhatják a látogatók.

Katonai és rendőrségi foglalkozásokat tartanak az érdeklődő fiatalabb korosztály számára. 

A gyerekeknek meglepetésprogramokkal készülnek; lesz ugrálóvár, arcfestés, mesekörhinta, MVM Gyereksziget. Mindkét napon biztosított lesz az étel-ital vásárlásának lehetősége. 

Az MVM Csoport kiemelt támogatóként hozzájárult a rendezvény szervezéséhez.

Helyszín: Repülőtér - Kadarkút

A belépés ingyenes!

 

Időpont: 
2025/05/01 - 09:00
2025/05/02 - 09:00

MAGAZIN

Baleset Kaposváron: édesanyja ölében ülő gyerek nyomta meg a gázt

A vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Állásajánlatok Kaposváron