Kevesebb a szemét a somogyi erdőkben, de még mindig van bőven illegális hulladék

Lezajlott a Sziágyi Erdészeti Erdei Iskola által szervezett szemétszedő túra első állomása Lábod környékén.

A résztvevők három erdőrészben végeztek takarítást: Homokpusztánál, a Piros erdőben és a Vadas kerületekben.

 

A tavalyi évhez képest látható javulás tapasztalható, kevesebb hulladék került az erdőbe, azonban még mindig jelentős mennyiségű illegálisan lerakott szeméttel találkoztak a résztvevők.

 

A következő szemétszedő túrák időpontjai:

 

2025. április 2. (szerda) – találkozó 8:30-kor a rinyabesenyői Művelődési Háznál.

április 10. – találkozó 8:30-kor a Sziágyi Erdészeti Erdei Iskolánál.

 

A szervezők biztosítják a kesztyűket és a szemeteszsákokat, így a résztvevőknek csak a lelkesedésüket kell magukkal hozniuk. Mindenkit arra biztatnak, hogy csatlakozzon a kezdeményezéshez, és közösen tegyenek a somogyi erdők tisztaságáért.

 

A Tavaszi Nagytakarítás kampányt idén ötödik alkalommal hirdette meg az Aktív Magyarország és az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ. A kezdeményezés az erdők világnapján indult és április 22-ig, a Föld napjáig tart. Több tucat szervezet – állami erdészetek, nemzeti parkok, önkormányzatok, civil szervezetek és iskolák – csatlakozott az akcióhoz, hogy együtt dolgozzanak a természet megtisztításán.

 

 

Csatlakozzon Ön is a szemétszedő programokhoz!

 

További információk a kampányról: www.tavaszinagytakaritas.hu

 

Időpont: 
kedd, 2025, április 1 - 20:51

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron