239 autóst ellenőrzött a rendőrség Kaposváron kedden

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrséggel közösen hajtott végre célirányos ellenőrzést.

 

A rendőrök március 25-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan. A szabályszegők hatékonyabb kiszűrése érdekében az egyenruhások nemcsak civil autókkal, hanem drónokkal is ellenőrizték a közlekedésbiztonság tekintetében legkritikusabb pontokat, valamint finn módszerrel is szondáztattak.

 

Az akció ideje alatt a járőrök 239 gépjárművezetőt ellenőriztek, közülük egy sofőrnél merült fel az ittasság gyanúja. A rendőröknek emellett biztonsági öv használatának hiánya, sebességtúllépés, irányváltoztatás és elsőbbségi szabályok megsértése, valamint vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használat miatt összesen 59 esetben kellett intézkedniük. Az ellenőrzést hét járőrautó, három civil gépkocsi, egy sebességmérő berendezés és három drón segítette.

 

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság megyeszerte tervez további, ehhez hasonló jellegű ellenőrzéseket. Kérjük a közlekedésben részt vevőket, hogy mindig tartsák be a közúti szabályokat! Ne sodorják veszélybe magukat és a többi közlekedőt azzal, hogy a szabályokat áthágva, azokat megkerülve vezetnek!

…hogy mindenki hazaérjen!

Időpont: 
szerda, 2025, március 26 - 18:33

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron