Újfajta kibercsalásra figyelmeztet az MNB

Újfajta kibercsalás terjed a világhálón, a bűnözők rejtett előfizetéssel rövidíthetik meg a vevőket - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön az MTI-vel.

Az átverés jellemzően a külföldi oldalak látogatóit fenyegeti, és többek között a rendkívül kedvező ajánlatokról ismerhető fel. A csalók ugyanakkor elrejtik az ügyfelek elől, hogy a vásárláshoz előfizetés is kapcsolódik, a vevők tehát a tudtukon kívül ismétlődő pénzlevonásokat hagynak jóvá.

 

Ez a bűncselekmény azért is veszélyes, mert a bankok nem ismerik az ügyfeleik és a szolgáltatók közötti szerződéseket, és az első díjterheléskor megadott jóváhagyás alapján azt kell feltételezniük, hogy a fogyasztó elfogadta az újabb terheléseket is- írták.

 

Aki ilyen visszaélésre gyanakszik a számlaadatai alapján, mielőbb keresse meg a számlavezetőjét. Figyelni kell arra is, hogy a nem kívánt szolgáltatás nem szűnik meg pusztán azzal, ha nem jön létre a fizetés, így a díjterhelések a lemondásig folytatódhatnak.

 

Ám mivel a csalók nem teljesítik az előfizetést, a kártyatársasági szabályok szerint lehet chargeback-eljárást kezdeményezni, vagyis visszakövetelni a vásárlás ellenértékét a kártyakibocsátó banknál, de ehhez bekérhetik a kereskedővel folytatott kommunikációt is - olvasható a közleményben.

MTI

Időpont: 
csütörtök, 2025, február 27 - 17:26

MAGAZIN

8. lett Kaposvár a Futókörök Napján

A kedvezőtlen időjárás ellenére Somogyban is sokakat megmozgatott az idei Futókörök Napja.

Csónakost mentettek a Balatonból vasárnap

A mentés idején II. fokú viharjelzés volt érvényben.

Dőltek a fák, szakadtak a vezetékek a vihar miatt Somogyban

54 esetben kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat Somogyban.

Kiemelt Arany minősítést szerzett a Kaposvári Fúvószenekar

Hónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.

Baleset történt a 68-as főúton Mesztegnyőnél

Balesetet szenvedett egy személykocsi csütörtök délelőtt a 68-as főút Szenyér és Mesztegnyő közötti szakaszán, a 68-as kilométernél.

Kutyát mentettek egy munkagödörből Pusztakovácsiban

Gödörbe esett egy kutya szerda reggel, Pusztakovácsiban.

Állásajánlatok Kaposváron