Kaposváron és környékén csaptak le a rendőrök a szabálysértőkre

Összehangolt akció zajlott Kaposváron és vonzáskörzetében, 59 szabálysértővel szemben léptek fel a rendőrök.

 

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei január 17-én fokozottan ellenőrizték Kaposvár és környéke forgalmát. A szabályszegők hatékonyabb kiszűrése érdekében az egyenruhások nemcsak civil kocsikkal, hanem drónnal is figyelték a közlekedésbiztonság tekintetében legkritikusabb pontokat, valamint finn módszerrel is szondáztattak. Az elsőként Finnországban alkalmazott intézkedés lényege, hogy a kijelölt leállítási helyen az összes arra közlekedő járművezetőt alkoholszondás vizsgálatnak vetik alá. Amennyiben a jármű vezetője nem ittas, úgy azonnal tovább haladhat, míg pozitív eredmény esetén az érintetteket félreállítják, velük szemben eljárás indul.

 

Az akció ideje alatt a járőrök 513 gépjárművezetőt ellenőriztek, közülük egyetlen sofőrrel szemben sem merült fel az ittasság gyanúja. A rendőröknek elsősorban a biztonsági öv használatának elmulasztása, a sebességtúllépés, valamint az elsőbbség szabályainak megsértése miatt összesen kellett intézkedniük, összesen 59 esetben. Az akciót három civil gépkocsi, hét járőrautó, és három drón is segítette.

 

A közúti közlekedési balesetek jelentős része gondatlan magatartásra vezethető vissza, azonban körültekintő, figyelmes vezetéssel, a szabályok betartásával a balesetek nagy része elkerülhető, a passzív biztonsági eszközök használatával pedig a sérülés súlyossága mérsékelhető. A biztonsági öv használata a gépkocsi vezetőjének és utasainak egyaránt kötelező.

 

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság megyeszerte tervez további, ehhez hasonló jellegű kontrollt. Kérjük a közlekedésben részt vevőket, hogy mindig tartsák be a közúti szabályokat! Ne sodorják veszélybe magukat és a többi közlekedőt azzal, hogy a szabályokat áthágva, azokat megkerülve vezetnek!

 

…hogy mindenki hazaérjen!

 

Időpont: 
hétfő, 2025, január 20 - 19:31

MAGAZIN

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Állásajánlatok Kaposváron