Drágulnak a karácsonyfák, de van választék a Dunántúlon is

A Dunántúlon is nagy a kínálat az idei karácsonyfákból, bár az árak emelkedése itt is érezhető. Veszprémben például lucfenyőt 6–16 ezer forint közötti áron lehet kapni, mérettől függően.

Az ezüstfenyők 9–15 ezer forintért érhetők el, míg a Nordmann-fenyők esetében 11 ezer forintnál kezdődnek az árak, a legnagyobbakért pedig akár 32 ezer forintot is elkérnek.

Zala vármegye, különösen Surd, kiemelkedik a karácsonyfa-termelésben: a lakosság 98 százaléka foglalkozik fenyőtermesztéssel. A surdi Nordmann-fenyők métere 6–8 ezer forint, az ezüstfenyő 5–6 ezer, míg a lucfenyőé 4 ezer forint körül alakul.

A drágulás ellenére a kereslet erős, és a termelők szerint idén sem maradnak meg a fák. Érdemes időben vásárolni, mert utolsó pillanatos akciókra már nem lehet számítani.

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron