Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

December 7-én, szombaton Fonyódon hivatalosan is megnyitották a város új műjégpályáját, amely különleges ünnepi hangulatot varázsolt a Vigadó térre.
Az esemény nemcsak a helyi lakosokat, hanem a környező települések lakóit is vonzotta, akik közösen ünnepelték a téli szezon kezdetét.
A délutáni rendezvényt Erdei Barnabás polgármester köszöntője nyitotta meg. Beszédében kiemelte, hogy a jégpálya megnyitása mérföldkő Fonyód életében, hiszen a közösség új találkozóhelyeként fog szolgálni. A köszöntőt követően a Fonyódi Örömtánc Csoport ünnepi műsora emelte az esemény fényét, majd a 4 Seasons Duo zenéjével szórakoztatta a jelenlévőket.
Mikulás, ajándékok és mosolyok
A megnyitó egyik leginkább várt pillanata a Mikulás érkezése volt, aki nagy örömet szerzett a gyerekeknek. Azok a fiatal korcsolyázók, akik Mikulás sapkában érkeztek, külön ajándékot kaptak, és az első húsz gyerek ingyenes arcfestésben részesült, ami sok mosolyt csalt a résztvevők arcára.
Téli finomságok és korcsolyázás
A jégpálya mellett nemcsak korcsolya és fakutya bérlésére volt lehetőség, hanem a helyszínen kialakított jégbár is nagy népszerűségnek örvendett. A látogatók forró teával, forralt borral és ínycsiklandó téli finomságokkal melegedhettek fel, miközben a családok és barátok együtt élvezték a korcsolyázás örömét.
A rendezvény sikerét a lelkes tömeg és a vidám hangulat igazolta. Az új létesítmény gyorsan a téli szezon egyik legnépszerűbb helyszínévé válhat Fonyódon, ahol kicsik és nagyok egyaránt kellemes időt tölthetnek a jégen.
Az eseményen készült képeket megtekintheti a következő linken: Képgaléria


![]() Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.
|
![]() Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld SomogyszobonFöld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.
|
![]() Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó KaposújlaknálA tűzoltók áramtalanították az autót.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|