El kellett vontatni a Somogy InterCity vontatot, mert meghibásodott

Késések voltak a Dombóvár-Gyékényes vonalon a Somogy InterCity meghibásodása miatt.

    November 20-án reggel jelentős vasúti közlekedési zűrzavart okozott a Somogy InterCity (IC 829) meghibásodása. A vonat, amely 4:51-kor indult Gyékényesről, Kaposvár érintésével, a Keleti pályaudvarra tartott, de meghibásodott Ötvöskónyinál, Somogyszob és Beleg között. Az incidens következtében jelentősen, körülbelül 80-90 perccel megnövekedett a menetidő.

 

Végül  6:40-kor sikerült elvontatni a Somogy InterCity-t, így onnantól ismét közlekedhettek a vonatok Somogyszob és Beleg között. Ennek ellenére a Dombóvár-Gyékényes vonalon kora délelőttig késésekre kellett számítani.

 

mávinform

 

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron