
Október 12-én éjfél körül egy siófoki üzlet parkolójában három fiatalkorú szórakozásból bevásárlókocsival lökdöste egymást, amikor megállt mellettük egy autó, amit egy nő vezetett.
Utasa egy férfi volt, aki megfenyegette a fiatalokat, hogy három másodpercük van átadni az okmányaikat, majd kifizetni a 20 ezer forintos helyszíni bírságot, különben fogdába szállítás helyett lelövi őket. A fiúknál nem volt pénz, egyikük pedig a közeli bankautomatából mindössze 10 ezer forintot tudott levenni, és miután azt átadták, az álrendőrök elhajtottak.
A nyomozók rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőket, akiket másnap elfogtak és előállítottak a Siófoki Rendőrkapitányságra, autójukat pedig lefoglalták. A 23 éves ságvári férfit, és a szintén 23 éves élettársát rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vételüket követően kezdeményezték a letartóztatásukat.
A valódi rendőröket egyenruhájuk és jelvényük, a civil ruhás nyomozókat arcképes rendőrigazolványuk és szintén sorszámozott jelvényük igazolja, készpénzt pedig még helyszíni bírság kiszabásakor sem vesznek át! Amennyiben úgy érzi, hogy valaki megpróbálja becsapni, megkárosítani, hívja azonnal a 112-es segélyhívószámot!
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |