Visszaélt a rokkant igazolvánnyal Balatonfölváron

A körzeti megbízottak tetten értek egy járművezetőt, aki a gyanú szerint egy rokona mozgáskorlátozott igazolványát használta Balatonföldváron, azonban a jogosult nem tartózkodott a helyszínen.

 

A sofőr megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy október 8-án 10 óra 20 perckor Balatonföldváron leparkolt egy mozgáskorlátozottak részére fenntartott várakozóhelyen. A pécsi férfi a parkolás igazolására egy hozzátartozója nevére kiállított mozgáskorlátozott igazolványt helyezett ki a szélvédő mögé, annak ellenére, hogy az igazolvány használatára jogosult nem volt vele a helyszínen. A rendőrök a járművezetőt előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, majd közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Időpont: 
szerda, 2024, október 9 - 19:24

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron