Harmincnégy somogyi család életét mentette már meg a szén-monoxid-érzékelő

Idén már harmincnégyszer riasztották a vármegye tűzoltóit, mert megszólalt a „csendes gyilkos” jelenlétét érzékelő készülék.

A legutóbbi esetekben a fürdőszobában felszerelt készülékek riasztottak.

 

Az ősz folyamán már kétszer riasztották a somogyi tűzoltókat szén-monoxid megjelenése miatt, a legutolsó esetben egy nagyatádi lakásban szólalt meg a szén-monoxid-érzékelő. A tűzoltók átszellőztették a lakást, majd a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat kiolvasta a készülékből a riasztáskor mért értéket: az érzékelő 495 ppm-et mutatott. 

 

A szén-monoxid már kis koncentrációban is rendkívül mérgező, jelenlétét egy speciális mértékegységben, ppm-ben (parts per million) mérik. 

 

200 ppm koncentrációjú szén-monoxid enyhe fejfájást, fáradtságot, szédülést, és két három órán belül hányingert okoz.

400 ppm töménységű szén-monoxid erős fejfájást okoz egy-két órán belül, három óra elteltével pedig életveszélyessé is válhat.

800 ppm koncentráció ebből a gázból hányingert, émelygést, két órán belül eszméletvesztést, három órán belül pedig halált okoz.

1600 ppm erős fejfájást, szédülést és hányinger okoz húsz percen belül, a halál egy órán belül áll be.

3200 ppm jelenléte már öt-tíz percen belül erős fejfájást, hányingert és émelygést okoz, tizenöt-húsz percen belül pedig halált.

6400 ppm koncentrációban már egy-két percen belül tapasztalhatóak e fenti tünetek, a halál beállta tíz-tizenöt percen belül várható.

12800 ppm koncentráció néhány percen belül halált okoz. Ez a gáz annyira mérgező tehát, hogy ha a lakásunk levegőjének 1,28 térfogatszázalékát eléri, három percen belül halált okoz.

 

Kérjük, ha nyílt égésterű eszközzel fűtenek, főznek, vagy melegítenek vizet, és eddig elmulasztották ezen készülékek felülvizsgálatát, akkor mihamarabb kérjék szakember segítségét! A rosszul működő berendezések ugyanis rövid idő alatt elhasználják az égéshez szükséges levegőt az adott helyiségben. A keletkező gáz viszont az emberi érzékszervek számára észrevehetetlen, belélegezve gátolja a vér oxigénszállító képességét, és súlyos mérgezést okoz. 

 

A balesetek viszonylag kis anyagi ráfordítással megelőzhetőek, hiszen a szén-monoxid-koncentráció emelkedését egy jó minőségű szén-monoxid-érzékelő megbízhatóan jelzi.

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron