Az árvíz által súlytott Kisorosziban segített a KÖTÉL Egyesület

Hét nappal ezelőtt indult útnak a KÖTÉL Egyesület nyolc tagja a Pest vármegyei Kisorosziba, ahol 2013-as árvízi beavatkozást nem felejtve, szinte családtagként fogadták őket.

A magas vízállás miatt a falu lakóihoz csak vízi és légi úton lehetett eljutni, amit a kaposvári önkéntes tűzoltók biztosítottak.

 

A külvilágtól elzárt Kisorosziba minden reggel élelmiszer szállítmányt juttattak el motorcsónakkal id. Bodó Lászlóék. Volt, amikor több fordulóval tudták a több száz kiló zöldséget, gyümölcsöt, hústerméket és pékárut a szigetre vinni. Ugyanakkor több esetben az egészségügyi személyzetükre is szükség volt. A honvédség és az egyesület csapatmunkájának köszönhetően viszont a betegek időben kórházi ellátásban részesültek, köztük egy vakbél gyanús gyermek is. Az elmúlt napokban az egyesület tagjai közreműködtek az apadó Duna után hátramaradt hordalék eltakarításában is. Ma reggel még utoljára élelmiszerrel látták el a kisorosziakat, majd miután a település polgármestere, a járási hivatalvezető és a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetői megköszönték a segítségüket, a délutáni órákban hazaindultak.  

 

 

 

Fotó: KÖTÉL Egyesület, Csámpai Attila - Pest VMKI

 

Időpont: 
szerda, 2024, szeptember 25 - 15:02

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron