
A KÖTÉL Egyesület a külvilágtól elzárt Kisorosziban segít, amelyet szerda délután szigetté változtatott a Duna.
A Szentbalázsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület pedig Baranya vármegyében vett részt a védekezési munkálatokban.
A magas vízállás miatt a Pest vármegyei Kisoroszi lakóihoz csak vízi úton lehet eljutni, amit a kaposvári KÖTÉL Egyesület tűzoltói biztosítanak. A mai napon élelmiszer szállítmányt juttatnak el a „szigetre”. A 2013-as árvízi beavatkozást nem felejtve, szinte családtagként fogadták a kaposvári egyesület nyolc tagját Kisorosziban. A csapattal tartott a Somogy Vármegyei Tűzoltó Szövetség elnöke is, aki mentőtechnikusként is szolgál, így ha szükség lenne egészségügyi ellátásra, a somogyiak (két fővel) arról is gondoskodnak. Az egység négy szárazföldi járművel három motorcsónakot vitt magával és több napra elegendő felszereléssel érkezett a Dunához.
A szentbalázsi önkéntes tűzoltók az elmúlt két napot Dunaszekcsőn töltötték, ahol a Széchenyi utcában segítettek az ideiglenes védmű kiépítésében. Csütörtökön viszont már a Tolna vármegyei Bátán vesznek részt a védekezési munkálatokban, ahol tizenegy évvel ezelőtt is segítettek a helyieknek. A hét somogyi tűzoltó két lakóházat segít megvédeni az ártól a Bercsényi utcában, homokzsákokból gátat és ellennyomó medencét építenek, de ha szükség lesz rá, áramfejlesztőkkel és szivattyúkkal is be tudnak avatkozni.
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |