
Nagy sikerrel mutatták be a Roxínházban Dés-Geszti-Grecsó: A Pál utcai fiúk zenés játékát szeptember 15-én vasárnap Kaposváron.
A nyár folyamán zajlottak a próbák, ebben az időszakban állt össze a Molnár Ferenc regényéből készült előadás. A 30 szerepltő mozgató produkció főszereplői kamasz fiúk, akiket középiskolások alakítanak. A fiatalok rengeteget dolgoztak, hogy színpadra tudják állítani a mára már legendássá vált előadást a kaposvári Roxínházban. A szeptemberi és az októberi előadásokra már augusztus elejére minden jegy elfogyott. Ahogy a közönség, úgy a színházi stáb is nagyon várta már a premiert.
Szeptember 15-én TELTHÁZ előtt védte meg Boka, Nemecsek, Weisz, Barabás és a többi Pál utcai a grundot Áts Feri vörösingesei ellen. Hosszantartó, álló vastapssal üzente meg a közönség, hogy IGEN, A GRUND MI VAGYUNK!
Legközelebb szeptember 28 és 29-én látható A Pál utcai fiúk előadás a Roxínházban, amire már elővételben MINDEN JEGY ELKELT.

Fotó: Kozma Attila/Roxínház
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |