Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jancsikity József DLA képzőművész és Szalai Mira Rebeka grafikus alkotásaiból nyílt kiállítás hétfőn a Kormányhivatal Galériában.
Az Útközben, etűdök két szólamra című kettős tárlaton mester és tanítványa világába kaphatnak betekintést az érdeklődők. A két művész a Kaposvári Egyetem Művészeti karán találkozott, ahol Jancsikity József óvatosan terelgetve segítette Rebekát, hogy megtalálja a saját útját, a saját egyéniségét, úgy, hogy közben szakmailag egyre magasabbra jusson.
A megnyitón Széki Éva újságíró, politológus méltatta a művészeket. Mint mondta, Jancsikity József nem a világ hagyományos értelemben vett szépségeivel akarja elkápráztatni kiállításainak látogatóit, a látszat mögötti lényeget keresi.
Az aprólékos munkával készült rajzok és papírpépek eredménye vizuális költészet. Ez utóbbi, – az öntött papír, és ezen belül a színezett papír-relief technikáját egyébként elsőként és egyedülállóan alkalmazta a művész.
Képeinek határozott és egyértelmű üzenete van, melyekhez sajátos gesztusokból, színekből, formákból összeálló képzőművészeti nyelvet használ.
Szalai Mira Rebekáról egykori mestere elmondta, hogy a fiatal művész még a pályája elején van, előtte az út, amit kedvére alakíthat. A tehetsége, a gondolatisága, a világa érdemessé teszi őt a sikerre, amit ez a tárlat is bizonyít. Alkotásai többsége linómetszet, mely technika ugyan a fekete és fehér színre hagyatkozik, de –, mint Jancsikity József kiemelte – Rebeka személyisége elég színes ahhoz, hogy ezek ne hiányozzanak a művekről.
A kiállítás 2024. október 2-ig látogatható, hétfőtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-14 óra között a Somogy Vármegyei Kormányhivatal galériájában.
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|