Siófoknál és Fonyódnál is razziáztak a rendőrök

Összehangolt akció és finn módszeres ellenőrzés zajlott a Balaton déli partján, ötvenkilenc szabálysértővel szemben léptek fel a rendőrök.

 

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei augusztus 4-én Siófok és Fonyód vonzáskörzetének forgalmát ellenőrizték fokozottan. A szabályszegők hatékonyabb kiszűrése érdekében az egyenruhások nemcsak civil autókkal, hanem drónokkal is ellenőrizték a közlekedésbiztonság tekintetében legkritikusabb pontokat, valamint finn módszerrel is szondáztattak. Az elsőként Finnországban alkalmazott intézkedés lényege, hogy a kijelölt leállítási helyen az összes arra közlekedő járművezetőt alkoholszondás vizsgálatnak vetik alá. Amennyiben a jármű vezetője nem ittas, úgy azonnal tovább haladhat, míg pozitív eredmény esetén az érintetteket félreállítják, velük szemben eljárás indul.

 

Az akció ideje alatt a járőrök 247 gépjárművezetőt ellenőriztek, egyetlen sofőrrel szemben sem merült fel az ittasság gyanúja. A rendőröknek kiemelten elsőbbségadási szabályok megsértése, valamint biztonsági öv használatának hiánya miatt kellett intézkedniük. Az ellenőrzést hat járőrautó, négy civil gépkocsi, valamint két drón segítette.

 

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság megyeszerte tervez további, ehhez hasonló jellegű ellenőrzéseket. Kérjük a közlekedésben részt vevőket, hogy mindig tartsák be a közúti szabályokat! Ne sodorják veszélybe magukat és a többi közlekedőt azzal, hogy a szabályokat áthágva, azokat megkerülve vezetnek!

 

…hogy mindenki hazaérjen!

Időpont: 
péntek, 2024, szeptember 6 - 16:28

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron