Két napig ünnepelték falujukat a somogyszobiak

Két napos falunapot tartottak Somogyszobon a hétvégén. 

 

Pénteken a Jókedv, Egészség, Kultúra elnevezésű férfikörre emlékeztek a somogyi településen méghozzá egy kiállítás formájában, majd egy könyvbemutatóra is sor került, amelyben Somogyszob történetét mutatják be. 

Szombaton aztán a szórakozásé volt a főszerep, koncertekben előadásokban és gyerekprogramokban nem volt hiány, amelynek örült is a falu apraja nagyja. Aki szerette volna szakácstudományát is kipróbálhatta, hiszen főzésre is volt lehetőség az eseményen.

Emellett fellépet a Marcali 3 tenor és a ZERO zenekar, a helyiek is bemutatkoztak többek között fellépett Somogyszobi BARKA Hagyományőrző Egyesület. Szombaton a gyerekeknek is volt program: légvár is várta őket, de az autóversenyzés virtuális világába is bepillanthattak az érdeklődők egy szimulátor segítségével. A remek hangulatú falunapokat tűzijáték zárta. 

Időpont: 
vasárnap, 2024, július 28 - 19:19

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron