Két hét múlva kezdődik a RockBalaton Fesztviál Fonyódon

Augusztus 8. és 11. között, négy napon keresztül Fonyód lesz a rock balatoni nyári fővárosa, hiszen ismét megrendezik a RockBalatont, amely évről-évre mágnesként vonzza a keményebb zenei műfaj kedvelőit. 

 

A műfaj legnagyobbjai 

Négy napon keresztül késő délutántól estig a magyar rockzenei élet legnagyobbjai és a legjobb feltörekvő rockzenekarok szaggatják a húrokat a fonyódi Piac téren kialakított fesztiválhelyszínen.

Így a fellépők között található a Pokolgép, a P. Mobil és Mobilmánia egykori tagja Rudán Joe, aki Fonyódra saját zenekarával és illusztris pályafutása legjobb dalaival érkezik. Az Alvin és a Mókusok idei sűrű koncertnaptárába a RockBalaton első napja is belefért, így a nyíregyházi punkok felrobbantják a színpadot Fonyódon is. Az idén 25 éves Depresszió zárja az augusztus 8-i koncertnapot, akik már tavaly is elképesztő hangulatot csináltak a fesztiválon, hasonlóra számíthat a közönség 2024-ben is. Tavaly hatalmasat szólt az Acélszív, idén sem várható kevesebb az Ossian fonyódi koncertjétől, ők a harmadik nap fellépőinek listáját gazdagítják. De rajtuk kívül fellép augusztus 9-én a Nemzeti Hang és az Aurora is. A nemzeti rock első számú képviselője, a Kárpátia ismét tiszteletét teszi a rock nyári fővárosában, hiszen ők is fellépnek a RockBalaton harmadik napján, augusztus 10-én. De velünk lesz az Omen és a Moby Dick is. A fesztivál utolsó napja is tartogat rockzenei csemegéket, mert Junkies dalokkal robbantja be a kora esti koncertprogramot Szekeres és Barbaro, majd őket követi a nyíregyházi A Király halott, a viszonylag fiatal formáció könnyedebb hangzást és ütős dallamokat hoz Fonyódra. Rocklegendákból nem lesz hiány a fesztiválon, hiszen a P. Mobil 50+ turnéjának állomása a RockBalaton. Olyan slágereket köszönhetünk a zenekarnak, mint a Nélküled, a Menj tovább, vagy éppen a Kétforintos dal, hogy csak néhányat említsünk a legismertebbek közül. Az idei RockBalatont a magyar heavy metal ikonikus képviselője, a Pokolgép koncertje zárja. A zenekar a közelmúltban adta ki új klipjét a Nem ért engem a világ című számához, amelyet Fonyódon is előadnak. 

Rockergenerációk Fonyódon 

A rock nagyjai mellett a feltörekvő tehetségek is színpadra lépnek a 2019-ben az Év fesztiválja címet elnyert RockBalatonon. A négynapos kőkemény zúzásban közreműködik és felejthetetlen szórakozást ígér a Classica, a Detonic, a Ős Messenger és a Király Halott. 

 

Szórakozás az egész családnak

A 14 év alatti gyerekeknek idén is ingyenes a belépés a fesztivál területére szülői felügyelettel. A rendezvényünk családbarát, hiszen az elmúlt évek tapasztalatai alapján egyre többen jönnek kisgyermekkel, családostul. A RockBalaton nem csak a műfaj kedvelőinek kedvez, hiszen évek óta jellemző az, hogy a négynapos fesztiválra sokan már napokkal korábban eljönnek és egész hetes nyaralássá bővítik azt. Idén is erre számítanak a szervezők, hiszen Fonyódon egy hónappal a rendezvény előtt már csak nehezen lehet szabad szobát foglalni, de a fesztiválozó rockerek szívesen szállnak meg a környező településeken is és jönnek szórakozni vonattal, vagy éppen kétkeréken Fonyódra. 


Zöldebb már nem is lehetne 

Ha az nem lenne elég, hogy gyakorlatilag a zöldben építjük fel a fesztivál fő helyszínét, a nagyszínpadot még arra is odafigyeltünk, hogy a lehető legkisebb ökológiai lábnyomot hagyjuk magunk után. Az elsők voltunk a nagy fesztiválok közül, akik bevezették az úgynevezett repoharat, amelyet idén ajándékba adunk a bérletes látogatóknak a belépéskor. S persze nem üresen, mert egy korsó sörre minden bérletet váltó fesztiválozó a vendégünk. 

 

Itt légy önmagad! 

Fesztiválunk mottója jól kifejezi a RockBalaton szellemiségét. Valódi élményt tartogat a fesztivál mindenki számára, ahol teljes mértékben élő zene szól és kizárólag hazai zenekarok lépnek a színpadra. 

A rendezvényt 2014 óta szervezzük meg, egy év kivételével, amikor a pandémia miatt sajnos a rock sem düböröghetett 2021-ben. 

A RockBalaton fesztivál 2019-ben az Év Fesztiválja közönségszavazáson a 100 ezer látogatószám alatti kategóriában a megtisztelő első helyezést érte el a koncert.hu oldalon szervezett közönségszavazáson. 

Időpont: 
csütörtök, 2024, július 25 - 14:34

MAGAZIN

Baleset Kaposváron: édesanyja ölében ülő gyerek nyomta meg a gázt

A vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Állásajánlatok Kaposváron