Május 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.

Öt helyszínen, mintegy ötven fellépővel, vízi színpadokkal és strandbulikkal várja az érdeklődőket a június utolsó hétvégéjén kezdődő, ingyenes BalatONkoncert idei programsorozata - közölték a szervezők az MTI-vel.
Mintegy ötven előadót állítanak többnyire vízi színpadra az idei szezonban az ingyenes BalatONkoncert programsorozat szervezői. Az öt állomásból álló, utazó minifesztivál első állomása június 28. és 30. között a balatonkenesei Széchenyi parkban lesz, ahol Roy és Ádám, Paulina, a Kultúrkör, Beretka Ádám, a Lóci Játszik és a Pál Utcai Fiúk ad koncertet - olvasható a közleményben.
Július első hétvégéjén Balatonfűzfőn folytatódik a program. A Tobruk strandon a vízből hallhatja a közönség az MVM Energiaszínpad fellépőit, itt lesz az UFO, Aguszt Bárió, a Bestiák, a Bon-Bon, a Hősök, Mihályfi Luca, a Desperado, Bebe és Orsovai Reni és a Nene is.
A Szerencsejáték Zrt. kiemelt támogatásával megvalósuló programsorozat egy hónapos szünet után augusztus 5. és 7. között folytatódik Balatonföldváron többek között az Anna and the Barbies, a Sugarloaf, a Dirty Slippers és a Konyha zenekar koncertjével.
Két héttel később, Balatonbogláron a BBB Szüveti Fesztivállal együttműködésben hat napig, augusztus 15. és 19. között tart majd a koncertsorozat. A helyszínen több mint 20 előadó lép fel, többek között az Ivan and the Parazol, Péterfy Bori és a Love Band, a ManGoRise, a New Level Empire, Boggie, a 4S Street, a Hooligans és a Lord.
A BalatON programsorozat augusztus 22. és 25. között Balatonfüreden zárul, ahol a Füredi Borhetek ideje alatt a Tagore sétány melletti vízterületen álló színpadhajón egyebek mellett a Zaporozsec, Takács Nikolasz, a Unique ad koncertet - olvasható a közleményben.
A koncertek este hét órakor kezdődnek. A BalatONkoncert programsorozat főszponzora az idén is az MVM, kiemelt támogatója a Szerencsejáték Zrt., együttműködő partnere a SPAR. Bővebb információk a programokról a www.balatonkoncert.hu weboldalon találhatók - áll az összegzésben.
MTI
![]() Több településről indulnak hajók és változik a kompmenetrend május 1-től a BalatononMájus 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.
|
![]() Érkezik a nyárias idő Somogyba, de nem marad sokáigA hétvége időjárása Somogy megyében látványos változást hoz:
|
![]() Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nálA május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:
|
![]() Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.
|
![]() Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld SomogyszobonFöld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.
|
![]() Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó KaposújlaknálA tűzoltók áramtalanították az autót.
|