A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

2024. szeptember 27–29. között ismét megrendezik a KÁN Egyetemi Napokat a Kaposvári Campus és a Pannon Lovasakadémia területén.
A Dunántúl legnagyobb agrárrendezvényén az állattenyésztés, az agrárszakma és az agrár-felsőoktatás kapnak majd kiemelt szerepet.
Idén is kiemelkedő szerepet kap az agrár-felsőoktatás és az agrárszakma népszerűsítése, így az egyetem fő képzési, kutatási területeit szórakoztató, interaktív edukációs programokon keresztül ismerhetik meg a látogatók a MATE Udvarban. Dr. Gyuricza Csaba, az egyetem rektora kiemelte, hogy e programpont tulajdonképpen az egyetemet és az ott folyó tudományos oktatási innovációs tevékenységet mutatja be, mégpedig a közvélemény számára is befogadható formában.
Ismét lesz Szakiskolai Nap, melynek keretében közel 1 000 középfokú, agrár-szakképzésben részt vevő diákot várnak.
A kiállításon idén is hangsúlyos lesz a húsmarhatenyésztők bemutatkozása, de a szakmai programokon túl természetesen kifejezett cél a KÁN-ra érkezők szórakoztatása is, a kisállatsimogatóktól a lovasbemutatókon át a fajtabemutatókig.
A KÁN programsorát gazdagítja a 48. MA-HAL Országos Halfőző Verseny is és megrendezik a Somogy Vármegyei Vadásznapot is. Illetve ismét lesz Helyi Ízek Utcája, ahol helyi és környékbeli őstermelők, kézművesek kínálják portékáikat. Különféle hagyományőrző bemutatókkal várja a látogatókat az Élményliget. A KÁN Egyetemi Napok péntek este fináléja pedig Ruzsa Magdi szuperkoncertje lesz is, amire a jegyvásárlás már megkezdődött a https://ejegy.uni-mate.hu/ oldalon.
A KÁN Egyetemi Napok részleteiről a www.kaposvarinapok.hu weboldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|
![]() 586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környékenA Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.
|
![]() Munkában a motorfűrészek SomogybanLakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.
|
![]() Húsvéti programok SomogybanMutatjuk, hogy mulyen húsvéti programok lesznek Somogyban. |