Megemelik, átvizsgálják és lezárják a forgalom elől a Kőröshegyi völgyhidat szombaton,

 - Átvizsgálják, emiatt néhány órára lezárják Kőröshegyi völgyhidat a forgalom elől április 6-án szombaton - közölte a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) szerdán az MTI-vel.

   

A társaság közleménye szerint 8 és 14 óra között várható a lezárás, ami azért szükséges, mert meg kell vizsgálni, hogy az elmúlt évek használata után milyen állapotban vannak a hidat tartó úgynevezett "saruk". Ez a vizsgálat viszont csak forgalom nélkül, a híd megemelésével történhet - hívták fel a figyelmet. Hozzátették: a művelet néhány óráig tart.

    Jelezték azt is, hogy a híd emelése 2024. április 13-án (szombaton) 8 és 14 óra várható, ekkor ismét lezárásra kell számítani. A problémás sarukat pedig várhatóan augusztus végén, szeptember elején cserélik majd ki - jegyezték meg.

    Az MKIF hangsúlyozta: előre tervezett vizsgálatról van szó, ettől függetlenül a híd biztonságos, jó állapotban van.

 

    Közölték, a pályazár idején a Budapest felől érkezőknek Zamárdi csomópontban kell elhagyniuk a pályát és Balatonszárszónál lehet visszatérni. Az országhatár felől közlekedőknek pedig Balatonszárszó csomópontban kell elhagyniuk a pályát és Zamárdinál térhetnek vissza.

 

    "A tavaly indult szintrehozás során nem csak a tönkrement burkolatokat cseréljük 2025-ig 538 km-en, de országszerte mintegy 200 hidat és felüljárót újítunk meg, köztük több nagy hidat is, például az M7-es völgyhídját" - számolt be az MKIF, hozzátéve: az M7-en idén várhatóan 1,4 millió négyzetméteren cserélik és javítják a tönkrement burkolatot.

    Azt is írták: várhatóan 60 híd és felüljáró is megújul ezen a pályán. Felhívták továbbá a figyelmet arra, hogy a vakáció ideje alatt idén sem végeznek előre tervezett munkálatokat Budapest és a Balaton között.

MTI

MAGAZIN

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Állásajánlatok Kaposváron