
Az ERÁD-TRADE Kft. 2020. nyarán alakult non-food nagykereskedésként.
Csuka Ernő alapította egy társával együtt, a cég neve a két alapító keresztnevének az első 2 betűjéből tevődik össze. Egész Magyarországon vannak képviselőik, akik tableten keresztül veszik fel a rendeléseket a kiskeregységektől. A cég első éveiben csak kiskereskedelmi egységeket szolgált ki, de a tavalyi évben nyitott a lakosság felé is a webshopon keresztül.
A cég indulásakor 650 féle termék volt, ez ma már 4500 féle. A fő profil az elem és az izzó volt, de az ma már csak nagyon kevés százalékát teszi ki a rendeléseknek. Az elmúlt évek alatt bővült a termékkészlet rengeteg háztartási eszközzel, szezonális termékekkel (Karácsonyi, Valentin napi, Húsvéti, Nyári), írószerekkel és játékokkal. A cég székhelye és telephelye Debrecenben található.
A cég, mint családi vállalkozás üzemel és mivel még 4 éves, ezért mint saját gyereküket úgy óvják és nevelik a tulajdonosok. Nagyon rugalmas a cég, mert ha valamire szükségük van a partnereknek, igyekszenek minél hamarabb teljesíteni. A tulajdonosok nagy részt vállalnak a cég életében, sok energiát fektetnek bele. A cég különlegessége, hogy nagyon széles szortimentet tart fajtaválasztékban, amit a partnerek értékelnek és örülnek neki. Egész évben az árukészlet változatos, folyamatosan frissül és kiegészül a szezonális termékekkel.
A jelenlegi 2 tulajdonos férj és feleség, így minden idejüket együtt tudják tölteni. A lányuk egyetemista, de a kezdetektől részt vesz a cég életében és szabadidejében nagyon sokat tesz érte.
Webshop: www.efru.hu
Facebook: Erád-Trade Kft
Email: eradtrade@gmail.com
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |